Pataky Péter elmondta, hogy az érdekvédelmi szervezet tagsága szerint a Munka törvénykönyve jó néhány paragrafusa hátrányos a munkavállalók számára, továbbá ellehetetlenítette a szakszervezetek működését is, amit elfogadhatatlannak tartanak. Az MSZSZ vezető tisztségviselője hangsúlyozta, hogy a felülvizsgálat kezdeményezése mögött a decemberben létrejött szerveződés 62 tagszervezetének 250 ezer aktív, valamint több ezer nyugdíjas és tanuló tagja áll.

Pataky Péter a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) által létrehozott új szervezettel kapcsolatban kifejtette, hogy azt hatékonyabban, a meglévő erőforrásokat ésszerűbben felhasználva akarják működtetni. Hozzátette: reményeik szerint az egyesüléssel olyan érdekvédelmi szerveződés jött létre, amely megkerülhetetlen a munkavállalói kérdésekben és amelynek nem lehet figyelmen kívül hagyni a véleményét a jövőben.

A szakszervezeti vezető szerint az egyesülés óta eltelt rövid idő alatt máris olyan erős együttműködés alakult ki a 62 tagszervezet között, amire a legutóbbi húsz évben nem volt példa. Ennek bizonyítására megemlítette, hogy a köz-, illetve a szociális szférában megalakult demonstrációs és sztrájkbizottság béremelési követelése mögé "egy emberként" sorakoztak fel. A bányászok legutóbbi budapesti tüntetésén is sok, a szövetséghez tartozó pedagógus, köztisztviselő, közlekedési dolgozó, vagy a kulturális ágazatban tevékenykedő vett részt, mert egyöntetű a vélemény, hogy összefogva, közösen többet lehet és kell elérni - hangoztatta Pataky.

Az MSZSZ elnöke, aki az MSZOSZ vezetője is, beszélt még arról, hogy a tagság részéről nagy a várakozás a szakszervezeti szövetséggel szemben. Abban bíznak, hogy a szerveződés elősegíti a munkavállalók élet- és munkakörülményeinek további javítását, a megfelelő munkahelyi kollektív szerződések létrehozását, a bértárgyalásokon a tisztességes jövedelem kiharcolását, s emellett megkülönböztetett szolgáltatásokat nyújt majd a tagjainak és ellátja őket megfelelő információkkal a felmerülő munkahelyi viták rendezéséhez.