A pénzügyi részvények árfolyamát az a befektetői vélekedés hajtotta fel, hogy az ágazat lesz az egyik nagy nyertese a megindult amerikai gazdasági növekedésnek. A nyereséggel zárók között ott volt a Bank of America (BoA), a JP Morgan Chase és az American Internationak Group (AIG).


A DIJA ipari átlag alig emelkedett ugyan, de így is január 20. óta a legmagasabb értékét érte el. A legjobban szereplő vállalat a Boeing volt, amelynek papírjai 3,3 százalékkal drágultak. Ez annak a befektetői reménynek köszönhető, hogy a légi ipari óriás elnyeri az amerikai légierő 35 milliárd dolláros tenderét, miután a Northgroup Grumman kiesett a versenyből.


A Dow pénzügyi szektora szintén jól szerepelt: a BoA papírjai 1,9 százalékkal, a JP Morgan 1,2 százalékkal emelkedtek.


A Nasdaq 0,8 százalékos emelkedésével 2008. augusztus 29. óta a legmagasabb értéket érte el. Az S&P 500-as mutatót szintén a pénzügyi vállalatok húzták. Itt a húzóerő az AIG volt, amelynek papírjai 11 százalékkal drágultak élénk kereslet mellett. A biztosító cég részvényárfolyama ezzel március folyamán több mint 50 százalékkal emelkedett, amelyet - a Marketwatch szerit - kevés hír, de annál is több spekuláció fűt.


Az energiaszektorban a részvényárak délután a Wall Street Journal értesülésére kezdtek el emelkedni, miszerint a BP 5 milliárd dolláros akvizíció keretében a Devon Energy-től eszközöket vesz át. Erre rásegítettek azok a hírek is, miszerint az amerikai olajkereslet a március 5-ével végződő hónapban nőtt, illetve, hogy a West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta határidős jegyzése a nap folyamán 82 dolláros hordónkénti ár fölé drágult.


A Chevron, a második legnagyobb amerikai olajvállalat árfolyama viszont 0,4 százalékkal esett, miután a Bank of Amerika Merrill Lynch vételről tartásra módosította a részvények besorolását. 


A DJIA 0,03 százalék emelkedéssel 10 567 ponton volt, A Nasdaq Composite mutatója 0,8 százalékkal 2359 pontra, az S&P 500-as mutató 0,5 százalékkal 1146 pontra erősödött.
QP | Quality Placement