Ezzel már nem nagyon foglalkoznak a piacok, a választás már „lejátszott történet” – mondta a NAPI Gazdaságnak Tóth Illés, a Budapest Economics elemzője. Sokkal inkább az új kormány belépője foglalkoztatja a befektetőket: a kiigazítási csomag, amelyről már megindultak a találgatások, illetve lassan kezdődik a kiszivárogtatás. Tóth Illés szerint ami eddig ismertté vált a kiigazítást célzó elképzelésekből, inkább pozitív fogadtatásra talált a befektetők körében. Ennek hatásai nyomon követhetőek a piacokon is, s amennyiben sem a globális hangulatban nem következik be nagyobb változás, sem pedig a politika nem áll elő kedvezőtlen információkkal a fiskális csomaggal kapcsolatban, úgy nem várható lényegesebb változás, maradhatnak az erősebb szintek, a kivárási attitűd azonban továbbra is domináns marad – ez pedig a törékenység fennmaradását is jelenti. További részletek a hétfői NAPI Gazdaságban