A Magyar Energia Hivatal (MEH) által meghirdetett, a "Távhő-ármegállapítási módszertan kialakítása" tárgyú pályázatra 7 ajánlatot nyújtottak be, a benyújtott ajánlatok értékelése alapján a pályázat nyertese a Századvég Gazdaságkutató Zrt. lett - közölte a hivatal.

A MEH márciusban hirdetett meg pályázatot a fenti témában, a kiírás szerint a pályázó által megjelölt vállalási ár, a pályázat típusára tekintettel nem érheti el a nettó nyolcmillió forintot. Az új számítási módot indokolja, hogy az országgyűlés hatósági árassá tette a távhőt, azaz arról Fellegi Tamás fejlesztési miniszter dönt a jövőben. Az árelőkészítésért a jövőben a Magyar Energia Hivatal (MEH) felel, addig pedig, amíg a miniszter rendeletben nem állapítja meg az árakat, a március 31-én alkalmazott hatósági árakat befagyasztja a jogszabály.

A korábbi felvetésekkel ellentétben valószínűleg nem országosan egységes távhődíjakban gondolkodik a tárca,  a Magyar Közlönyben múlt héten megjelent kormányhatározat a fejlesztési tárca dolgozói létszámát két fővel 686-ra, a MEH-ét pedig 14 fővel 126-ra emelte. A kormány minden szükséges erőforrást biztosít a MEH és az NFM számára, hogy eleget tudjanak tenni a törvényben meghatározott feladataiknak - reagált a fejlesztési tárca lapunk azon kérdésére, hogy a hatósági távhőár indokol-e létszámbővítést.

Piaci szereplők korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy az országosan egységes hőár egyes önkormányzatok számára százmilliós költséget jelenthet. A jelenlegi távhődíjak október 15-ig maradhatnak változatlanok, a fűtési idény kezdetével az indokolt költségek alapján lenne mód változásra. A Napi Gazdaság információi szerint egy olyan szabályozás kezd kirajzolódni, amely a termeléshez közvetetten kapcsolódó tételeket is elismerné.