Érdekes összeállítás jelent meg a News of the World, brit vasárnapi bulvárlap legutóbbi számában. Eszerint a Manchester sztárja David Beckham fizetése mintegy négyszázszorosa Koplárovics Béla, a magyar hős bérénél, piaci értéke pedig körülbelül ezerötszázszorosa a magyar csatárénál. A magyar viszonylatban rekordösszegért szerződtetett Kenesei Krisztián árfolyama alig kétszázada a manchesteri Rio Ferdinandénak. Sir Alex Ferguson vezetőedző fizetése pedig mintegy hatvanhatszorosa magyar kollégája, Bozsik Péter bérének. A lap Bozsik Pétert idézve azt írta: "A különbség a pályán nem olyan nagy". Azt követően, hogy az első mérkőzésen Bozsik Péter vezetőedző mindössze két-három százalék esélyt adott csapatának a győzelemre, a keddi, Old Traffordban tartott mérkőzés előtt már öt-hat százalékos sanszról beszélt, vagyis csapatának megduplázódtak az esélyei. A britek persze nem így látják, szerintük 100 százalékig biztos a manchesteri győzelem. A fogadóirodák oddsait tekintve legvalószínűbb a 2-0-ás, vagy a 4-0-ás brit diadal. A bukmékerek annyira magabiztosak, hogy a legutolsó angol cserehátvédnek is több esély adnak a góllövésre, mint bármely zalaegerszegi játékosnak. Sőt, a magyar csapat felállása sem igazán érdekelte őket, hisz az eltiltott Kocsárdinak is esélyt adtak arra, hogy gólt szerezzen a mérkőzésen... A magyar Tippmix iroda is rendkívül borúlátó a ZTE Old Trafford-beli szerpelésével kapcsolatban. A meccsre önmagában nem is lehet fogadni, csak legalább 4 másik sporteseménnyel együtt kötésben. A Manchester United győzelme esetén 1,05-szoros, míg a ZTE diadala esetén 20-szoros pénzt fizetnek. A fogadóiroda szerint ráadásul sok gól esik majd, a legkisebb oddsa 4 vagy több gólnak van. Érdekes viszont, hogy míg a Manchester továbbjutása esetén 1,1-szeres a szorzó, addig a Zalaegerszegé után csak 2,95-szorost, vagyis mégsem olyan biztos, ami biztos... Bíztató azonban a magyar csapat számára, hogy a világ futballrajongói mellette állnak. Az uefa.com internetes közvéleménykutatása szerint a szavazók 61,18 százaléka látná szívesen a zalaegerszegieket továbbjutóként.