A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) évről évre érkeznek kora tavaszi, tavaszi bejelentések olyan madarakról, amik épületek ablakában, autók visszapillantó tükrében akár napokon át is a saját tükörképüket támadják. Ennek következtében legyengülhetnek, megsérülhetnek, folyamatos kopogtatásuk, ürülékszennyezésük pedig nagyon zavaró lehet. Közös érdekünk tehát a helyzet kezelése – jelezte az MME.

A jelenség hátterében a madarak költési időszakának kezdetével felerősödő területféltő magatartása, és ezzel összefüggésben a civilizációs környezet „tükörkép-szennyező” hatása áll.

Mivel a természetben a mesterséges tükröződő felületekhez hasonlóan gyakori, ráadásul ennyire stabil és tiszta tükörkép nem létezik, az állatoknak nem volt lehetősége evolúciós szinten alkalmazkodni, felkészülni erre az ingerözönre. A nyugodt víztükörben tükröződő „ellenfél” legyőzhető, mivel a hullámzással a kép teljesen eltűnik és a víz újabb elsimulásáig nem is tér vissza.

Végkimerülésig tart a küzdelem

A probléma az, hogy a hormonoktól feltüzelt hímek saját tükörképükkel vívott, sokórás mániákus harca teljesen természetellenes körülmények között zajlik, hiszen az „ellenség” nem adja fel, így a madár képes a végkimerülésig küzdeni.

Eközben nem táplálkozik rendesen, nem tudja a területét megvédeni a valódi riválisoktól, és akár a fiókák etetésébe való besegítést is hanyagolhatja. Sőt, az ablakban tükröződő „fajtárs” támadása következtében betörő üveg a madárnak fizikai sérülést okozhat.

Néhány éve Sásdon egy fehér gólya napokig olyan hevesen támadta a tükörképét egy épület ablakaiban, hogy azok közül több is betört.

Egyszerűen kezelhető a probléma

Szerencsére a jelenség megelőzése, kezelése egyszerű.

Ennek módja a tükröződő felületek eltakarása, a külső visszapillantó tükrök behajtása, a tükröződés csökkentése függönnyel, de kihelyezhető a madarakat riasztó „rémzsinór” is.

 

A tavaszi időben se szedjük össze a kölyköket, nagyon ártalmas

Elérkezett a tavaszi kertészkedés szezonja, amikor nagyobb figyelmet érdemelnek kerti növényeink mellett a természetben meglapuló állatok is. A kerti idénymunkák aktualitása miatt a sünök védelmére szólít fel a magyar természetvédelmi egyesület.