Az elnök nemrég a Független Hírügynökségnek még azt mondta, hogy szükség lesz a kata szerint adózók nyugdíjának kiszámításakor figyelembe vett összeg emelésére, ezzel együtt pedig a tételes adó növelésére. A minimálbér ugyanis évek óta ütemesen emelkedik, és ettől nagyon elszakadt a kata esetében az ellátások alapjául figyelembe vett összeg.

Az mfor.hu számításai szerint a főállású katás vállalkozók jelenleg havi 50 ezer forintos adóját 73-75 ezer forintra kellene emelni ahhoz, hogy az MKIK elnöke által említett feltételeknek megfeleljenek. A havi 50 ezer forint adó esetében ugyanis jelenleg 94 400 forint az ellátások számításának alapja a törvény szerint.

Parragh szerint ez egy logikus levezetés, valahol itt lehetne megállapítani a kata új adómértékét, sőt jövőre még ennél is magasabb lenne, a minimálbér további növekedése miatt. Ennek elfogadtatása azonban nagyon nehezen menne a vállalkozók körében - fogalmazott az elnök a portálnak. Ráadásul ő személy szerint is nehéz helyzetben van, mert a vállalkozók érdekeit képviseli, amibe bele kell férnie a látszólag népszerűtlen, de hosszú távon a vállalkozók javát szolgáló az intézkedéseknek is, mint például a gondoskodás a megfelelő nyugdíjról.

Abban biztos, hogy a változásokra 2019-ben még nem kerül sor.

Parragh szerint a cafeteriával kapcsolatban tett kamarai javaslatok sem épülnek be valószínűleg jövőre a törvényekbe. Az MKIK szerint ugyanis a közigazgatásban a versenyszférához azonos cafeteriakeretet kellene biztosítani - vagyis a jelenlegi 200 ezer forintról 450 ezerre kellene emelni - valamint általában is emelni kellene az éves keret összegét.

Fotó forrása: Pixabay