Csak június 4-től módosulnak a számlázóprogramok kötelező, valós idejű, elektronikus adatszolgáltatásának technikai követelményei. A NAV által eredetileg már e hónapban bevezetni kívánt változtatás azon vállalkozásokat érinti, amelyek legalább százezer forintnyi áfát tartalmazó - vagyis általános esetben nettó 371 ezer forintos értékű - számlát állítanak ki és annak minden adatát azonnal, online módon kell továbbítaniuk a hatóságnak.

Az egyik fő változás, hogy a számlán szereplő termékhez kapcsolódó mennyiségi egységet ezután máshogyan kell kiválasztani. Az új követelmények többsége inkább a program és az adóhatóság szerverei közötti kommunikáció technikai vonatkozásait érintik: egyes adatok ezentúl értelmezhetőbben és feldolgozhatóbb állapotban kerülnek a rendszerbe.

Az 1.1-es specifikációhoz és XSD sémához kapcsolódó új követelmények leírása már február óta elérhető a NAV honlapján, és az új határidőtől kötelező alkalmazni őket. További komoly változások 2020 januárjától lépnek majd életbe. A 2.0-ás verziójú adatszolgáltatás tervezett technikai előírásait egyébként már elérhetővé tette a Hatóság, melyet az adózók május végéig véleményezhetnek.

Érdemes kihasználni a hátralévő egy hónapot és felvenni a kapcsolatot a számlázó program fejlesztőjével. Az elmúlt hónapok tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy nemcsak milliós, hanem akár már jóval alacsonyabb - pár százezer forintos - tételeknél is megkeresi a vállalkozásokat a NAV, ha a cég számlázóprogramja az automatikus adatszolgáltatást nem jól teljesíti - hívta fel a figyelmet Földes Balázs, a Crowe FST szenior menedzsere. Ha a frissítés elmarad, akkor a hatóság nem fogja befogadni a számlaadatokat, a bírság pedig az érintett számlánként félmillió forintig is terjedhet cégeknél.

Elsősorban azok a vállalkozások kerülhetnek a legnagyobb bajba, amelyek egyedi fejlesztésű programot használnak és nem kész számlázási rendszerből állítják ki számláikat - tette hozzá a szakértő.