Az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, a négy vagy több gyermeket nevelő anyáknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek.

A januári bérszámfejtési, illetve nyilatkozat-átadási határidőt lekésve, a januári adókedvezmény összege legkorábban 2022-ben az szja-bevallásban kérhető vissza. Ám így az adóhivatal által készített bevallás sem fogadható el automatikusan, azt ki kell egészíteni, vagyis az időben leadott nyilatkozat nemcsak magasabb januári nettó bért, hanem kevesebb adminisztrációt is jelent.

A családi kedvezménnyel az egy gyereket nevelőknél 10 ezer, a két gyereket nevelőknél gyerekenként 20 ezer, a három vagy több gyereket nevelőknél pedig gyerekenként 33 ezer forinttal nő a nettó bér. Az első házasok két éven át havi 5 ezer forintot kapnak

Januárban havi 8050 forint személyi kedvezmény jár az adóból azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít - sorolta az államtitkár.

2020. január 1-én debütált, a négy- vagy többgyermekes anyák kedvezményére is, amelynek révén az érintettek mentesülnek a személyi jövedelemadó alól. Míg 2020 januárjában 38 ezer legalább négygyerekes anya élt a kedvezménnyel, addig novemberben már 46 ezer. A négy vagy több gyereket nevelő anyák 11 hónap alatt összességében 17,6 milliárd forinttal többet vihettek haza.

Az adóelőleg-nyilatkozatok kitöltését jelentősen megkönnyíti az adóhivatal alkalmazása, az úgynevezett ONYA. Az online nyomtatványkitöltő alkalmazással az adóelőleg-nyilatkozat online is kitölthető. A beérkezett nyilatkozatokat az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek, és mivel nincs szükség többek között nyomtatásra és irattárolásra sem, így nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös az ONYA használata, hanem a munkáltató adminisztrációs terheit is csökkenti.