Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Benyújtja a jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslatát a Pénzügyminisztérium (PM) kedden. A kormány honlapján megjelent összefoglaló szerint Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, ha az Országgyűlés elfogadja, az adminisztráció-csökkentés mellett jövőre több százmilliárd forintot hagynak az adócsökkentések a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál.

A beszámolóból viszont kimaradt - amiről a PM külön közleményt jelentetett meg -, hogy 25 százalékos bevándorlási különadót kell fizetnie a bevándorlást segítő szervezeteknek a javaslat szerint. A lépést azzal indokolják, hogy az "illegális migráció elleni védekezés jelentős pénzügyi terheket jelent a magyar költségvetésnek, így közvetve a magyar embereknek". A kormány azt javasolja, hogy a közteherviselés jegyében a civil szervezetekre terheljék ennek egy részét.

A különadó eredetileg a még a választás előtt, februárban bejelentett Stop Soros törvénycsomag egyik pillére volt. A törvénycsomagot viszont már vizsgálja a nem uniós, hanem összeurópai Európa Tanács szervezete, a Velencei Bizottság. A jogi szakértők korábban arról beszéltek, hogy az eredetileg illetéknek tervezett új teher fennakadhat az európai jogi vizsgálaton, ezért onnan kikerült - ahogy az is, hogy automatikusan kitilthatnak bárkit a határsávból.

Lesz egy kis adócsökkentés

A javaslatból kiderül, hogy nem csökken az szja: marad a 15 százalékos szint. Az Európában rekord alacsonynak számító 9 százalékos társasági adón sem változtatnak.

Viszont bővítik a családi adókedvezményeket, Varga Mihály pénzügyminiszter azt közölte, hogy a következő évben a kétgyermekes családok adókedvezménye havi ötezer forinttal - összesen már havi 40 ezer forintra - emelkedik, amely 20 milliárd forintot hagy mintegy 380 ezer családnál.

A tervezetben szerepel az is, hogy csökkenhet a vállalkozások által fizetendő szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke jövőre: a mostani 19,5 százalékról 17,5 százalékra. Ezt a lépést már régen ígéri a kormány, úgy számolnak, hogy ezzel 130 milliárd forintot hagynak a gazdaságban.

Megint csökkenhetnek az élelmiszeráfák

Kiderült, hogy jövőre a legalacsonyabb áfaszintre - már amennyire lehet ilyenről beszélni a papíron egykulcsos rendszerben - 5 százalékra mérséklik az UHT és az ESL tej áfáját. A kormány ettől azt várja, hogy 20 milliárd forint maradhat a vásárlóknál. Az eddigi mérséklések - például a sertés- vagy a halhús esetében - azt eredményezték, hogy a feldolgozók beépítették a csökkentést a termékek árába.

A nyugdíjas munkavállalók, illetve az őket foglalkoztató vállalkozók is jobban járnak jövőre, ugyanis az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után 2019-ben már csak a 15 százalék személyi-jövedelemadót kell fizetni. Jelenleg mintegy 70 ezren dolgoznak nyugdíj mellett, számuk a kedvező adószabályok miatt jövőre jelentősen megnőhet - mutatott rá a változás egyik leglényegesebb hozadékára a tárcavezető, írják a kormány honlapján.

Megszűnik néhány adó, több nevet vált

Öt adófajta megszűnik jövőre Varga szerint - ez azonban csak részben igaz. Míg 2019-től már tényleg nem kell senkinek 75 százalékos különadót, hitelintézeti különadót vagy kulturális adót fizetnie, addig a baleseti adó és az eho (egészségügyi hozzájárulás) csak egy másikba olvadnak be. Az előbbi a biztosítási adóba, az utóbbi a szociális hozzájárulási adóba olvad.

A csökkenő szociális hozzájárulási adóval négy év múlva - amikorra akár 11,5 százalék lehet a mértéke - sokkal jobban járnak az ehós jövedelmet szerzők. Jövőre kedvezőbb lesz a felső-határszámítási szabály is. Így ha valaki például a minimálbér dupláját keresi, annak nem kell az osztalék után szociális hozzájárulási adót fizetnie. Az új szabályozás tehát összességében kimondottan kedvező például azoknak a vállalkozóknak, akik nem a minimálbérre jelentik be magukat - állította Varga.

Mindezek mellett csökken a motorkerékpárok regisztrációs adója, az online fizetések ösztönzése érdekében pedig 20 ezer forintig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól - részletezte Varga

Jönnek új adók is

Az egészségmegőrzésre hivatkozva újabb adókat vezetnek be: jövőre az egészségügyi kockázatot jelentő ételek, italok (például a cukros üdítők, chipsek, csokoládék, szeszes italok) esetében átlagosan 20 százalékkal nő a népegészségügyi termékadó mértéke.

A vállalkozások adózással töltött idejének jelentős csökkentését szolgálja többek között az, hogy jövőre az adóhivatal a kifizetők adatszolgáltatását alapul véve az egyéni vállalkozóknak is szja-bevallási tervezetet készít.

Változik a cafeteriarendszer

Egyetlen kedvező adózású cafeteria-elem marad jövőre a keddi bejelentés szerint: jövőre már csak SZÉP-kártyát adhatnak a vállalkozások ezek közül. Az indoklás szerint a jelenlegi szisztéma jelentős adminisztrációs teherrel jár, így a kisebb cégek jellemzően egyáltalán nem fizetnek béren kívüli juttatásokat a foglalkoztatottjaiknak, valamint arra hivatkoznak, hogy maguk a vállalkozások kérték ezt az egyszerűsítést. (Erről viszont először a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége hétfőn adott ki állásfoglalást. Eszerint a több mint 6000 közép- és nagyvállalatot tömörítő, legnagyobb hazai munkaadói szervezet azt kérte, hogy rendezzék a rendszert.)

Varga Mihály szerint ez az intézkedés is a béremelések segítését szolgálja. "A lehető legnagyobb összegű béremelést számos adó- és munkajogi intézkedéssel segíti a kormány."

"A vállalkozások segítése érdekében a szociális hozzájárulási adó kedvezményrendszerét is átalakítjuk" - mondta. A megváltozott, kedvezőbb munkaerőpiaci környezetben a szabályozás már nem a munkahelyek védelmére kell hogy koncentráljon, hanem újabb emberek bevonására a munkaerőpiacra.

Új kedvezményként jelenik meg a munkaerőpiacra lépők kedvezménye, amely a pályakezdők, a tartós munkanélküliek és az anyasági ellátások után visszatérők mellett a korábban inaktív munkavállalók számára is elérhető lesz. Jövőre az adatszolgáltatás iránya is megfordul: a meglévő adatok alapján a NAV fogja értesíteni a vállalkozót, hogy melyik dolgozója után vehet igénybe adókedvezményt. További kedvező változás, hogy a kedvezmények már nemcsak 100 ezer forintig, hanem a mindenkori minimálbér összegéig érvényesíthetőek.

Viszont érdekes lépés, hogy eltörlik a 25 év alattiak után járó automatikus kedvezményt. A kormány virágnyelven a munkaerőhiánnyal indokolja a lépést, lévén már nem kell ösztönözni a cégeket a felvételre. A másik lényeges szerkezeti változás az 55 éven felüliek foglalkoztatásának támogatását érinti, amelyet többek között azért sem szükséges fenntartani jövőre, mert a nyugdíjasok foglalkoztatása jövőre még kedvezőbb lesz, ugyanis egyáltalán nem kell szochót fizetnie a munkáltatónak - hangsúlyozta Varga.

A fotó forrása: MTI Fotó/Kovács Tamás.