A Magyar Közlönyben megjelent jogszabály a bevezetőben hangsúlyozza: a szubszaharai térséggel kapcsolatos külgazdasági és külpolitikájának alapvetése, hogy az onnan érkező migrációt az egyes országok gazdaságának fejlesztésével, munkahelyek teremtésével, a megélhetés helyben történő biztosításával lehet hatékonyan kezelni. Ezért a  külgazdasági és külügyminiszter feladatul kapta, hogy - az érintett társtárcák bevonásával - tekintse át Magyarország és a régió országai közötti kapcsolatokat, azok dinamizálása és bővítése érdekében. A határidő június 30.

Szintén a külgazdasági és külügyminiszter feladata, hogy évente dolgozzon ki és terjesszen elő koncepciót a kormány számára Magyarország szubszaharai Afrikában megvalósítandó nemzetközi fejlesztési projektekre. Ezek főleg az alábbi területekre irányulnak:

  • vízgazdálkodás,
  • infrastruktúra-fejlesztés,
  • biztonság,
  • kiberbiztonság,
  • mezőgazdaság,
  • egészségügy és
  • az orvostechnológia ágazataiban megvalósítandó projektek.

A határozat szerint vizsgálni kell a szubszaharai reláció vonatkozásában kötött segélyhitelprogramok indításának a lehetőségét is, továbbá a magyar vállalkozások szubszaharai befektetését támogató program elindításának szükségességét és annak forrásigényét. A határidő itt is június 30.