A ráfordítási árak főként a műtrágyák (+195 százalék) és az ezek alapanyagául szolgáló földgáz árnövekedése miatt lettek 37 százalékkal magasabbak - írták a statisztikusok.

Szinte minden termelési tényező nagyot drágult

A drasztikus áremelkedést több tényező együttesen okozta. Az immár több mint éve tartó koronavírus--járvány miatt kialakult ellátási és kereslet-kínálati zavarok nem szűntek meg teljesen, emellett a gazdasági kilábalással párhuzamosan az energiaárak is emelkedtek.

Emellett az állategészségügyi problémák is fokozták a drágulást. Mindehhez jött legutóbb az orosz-ukrán háború, amely élelmiszer- és energiaellátási, valamint általános bizonytalanságot hozott a világpiacon, ami a ráfordítások árát és a keresletet is az jelentősen emelte.

Meredeken emelkedik a búza és a kukorica ára

A gabonafélék és az olajos növények ára dinamikusan, összességében 54, illetve 61 százalékkal növekedett. E mögött a takarmánynövények iránti élénk nemzetközi kereslet és a háború miatt kialakult szállítási problémák állnak.

A KSH adati szerint ugyanis amíg 2021. márciusában a búza tonnánkénti felvásárlási ára 70,8 ezer forint volt, addig ez idén márciusban már 112,1 ezer forintra rúgott, míg a kukorica tonnánkénti felvásárlási ára egy év alatt 64,6 ezerről 103,8 ezer forintra emelkedett.

Eközben a burgonya és a zöldség ára 25, illetve 12 százalékkal magasabb volt az év első negyedévében az előző év azonos időszakinál.

Nagyot nőtt a vágócsirke és a vágósertés ára is

Az élő állatok ára 24 százalékkal nőtt 2022 első három hónapjában.

A vágócsirke felvásárlási ára 2021. január óta folyamatosan növekszik, 2022 első negyedévben 34 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A madárinfluenza miatt csökkent a vágócsirke kibocsátási mennyisége, miközben a termelési költségek jelentősen növekedtek, mindezek a tényezők pedig érvényesültek a termelői árakban is.

A vágósertés ára 2022 márciusában az előző hónaphoz képest 40 százalékkal emelkedett, és megközelítette a koronavírus-járvány előtti csúcsot. Még 2020 tavaszán, a korlátozások miatt a kereslet számottevően csökkent, ami az árak zuhanását, majd a vágósertés termelésének csökkentését eredményezte. A jelenlegi erőteljes drágulásnak elsősorban a kereslet élénkülése, illetve a termelési költségek drasztikus növekedése az oka.

Elszállt a műtrágya ára

Idén az első negyedévben a mezőgazdasági ráfordítási árak 37 százalékos növekedése a folyó termelőfelhasználás 41 százalékos és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 12 százalékos növekedéséből adódott.

A folyó termelőfelhasználás összetevői nagyot drágultak, a legnagyobb mértékben, 195 százalékkal (azaz megháromszorozódva) a műtrágyák. Már 2020 vége óta folyamatosan nőttek a műtrágyaárak, az ugrásszerű növekedés 2021 harmadik negyedévében kezdődött. A leginkább a nitrogénműtrágyák ára nőtt, ezek immár 3,5-szer kerülnek többe, mint egy évvel ezelőtt. A drágulás a műtrágyák alapanyagául szolgáló földgáz nagymértékű áremelkedésének a hatása.

 

A takarmányok ára is jelentősen (+34 százalék) nőtt, ezen belül az egyszerű takarmányoké 43, a keveréktakarmányoké 27 százalékkal. Az alapanyagok drágulása miatt a takarmányárak 2020 utolsó negyedévében kezdődött emelkedése folytatódott, 2021 azonos időszakához képest 13 százalékkal kerültek többe a takarmányok.

A növényvédő szerek 13, az állatgyógyászati készítmények 9,5 százalékkal drágultak a 2021-hez viszonyítva. Az energia és kenőanyagok ára 32, ezen belül az üzemanyagoké 24 százalékkal nőtt.

A mezőgazdasági beruházásokon belül az épületberuházások árszínvonala 12, a gépberuházásoké 7,1 százalékkal emelkedett.

Mivel a ráfordítási árak a termelői áraknál jobban emelkedtek, így az agrárolló értéke 98,1 százalék volt 2022 első negyedévében, szemben a tavalyi 105,3 százalékkal - számolta ki a KSH.

Márpedig az agrárolló száz alatti értéke a agrártermelők számára kedvezőtlen helyzetez jelent, mivel az ipari árszínvonal gyorsabb ütemben nőtt, mint a mezőgazdasági.