Február jellemzően deficites hónap szokott lenni - és ez így is lesz most is. A hiány a tervek szerint 294,4 milliárd forint, a GDP 1,1 százaléka. Az első negyedév deficitjét 586,2 milliárd forint a GDP 2,2 százaléka lesz - mondta Keller László.

A gazdaság csökkenése az idén 3-3,5 százalék lesz a korábban számolt egy százalékkal szemben, emiatt a kiadásokat 200 milliárd forinttal kell csökkenteni.


Az év egészére 2,6 százalékos hiánnyal számoltak korábban, most 2,9 százalékos deficittel számol a Pénzügyminisztérium. A célkitűzés az, hogy teljesüljön az eredeti cél, de még elfogadható lesz a 2,9 százalékos pénzforgalmi hiánya. Az ESA-híd hiánya a korábbi 2,8 százalékkal szemben , nagyobb ESA-hí miatt a deficit az önkormányzatokkal együtt 3,2 százalék lesz - mondta Keller László.