Azonnali magyarázatot követel az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) a BKV-tól, hogy a korábbi ígéretek ellenére miért zárják be mégis az óbudai buszgarázst.

A szakszervezet szerint a közlekedési cég vezetése "elhitette" 600 dolgozójával, hogy a garázst nem zárják be, vagy legalábbis csak részleges bezárás jöhet. Ennek ellenére az igazgatótanács hétfői ülésére a kezdés előtti utolsó órában került be a napirendek közé a teljes bezárás témája, amit meg is szavaztak.

A szakszervezet most amiatt aggódik, hogy ha a bezárással kapcsolatban félretájékoztatták az embereket, akkor arra sincs garancia, hogy az elbocsátásokkal nem történik ugyanez. Azt sem tudni, hogy ki hova kerül, milyen messze lakóhelyétől.

Az EKSZ elnöke a vezérigazgatónak írt levélben azonnali tájékoztatást kért a részletekről, s a várható fejleményekről. Egy másik szakszervezet azt követeli, hogy a cég felügyelőbizottsága indítson vizsgálatot az ügyben, nehogy felmerüljön a hűtlen kezelés gyanúja.

A metrópótlás külső vállalkozásba adásával, a buszgarázs bezárásával az utolsó szögek is bekerülnek a BKV koporsójába, s ezzel egyértelművé vált, hogy valakik szándékosan, a közösségi közlekedésben remélt haszonért felaprózzák és maguk között felosztják a szolgáltatást - írja az EKSZ.

Reagált a BKV

A megrendelt teljesítmények csökkenése indokolja a BKV óbudai telephelyének bezárását - írja lapunkhoz eljuttatott levelében a BKV.

A fővárosi közösségi közlekedésben alkalmazott új autóbusz-üzemeltetési modell, valamint az új társoperátorok hatására a BKV Zrt. autóbusz ágazata folyamatosan elveszítette teljesítménye mintegy 40 százalékát. Ez a teljesítményvesztés, illetve a BKV Zrt. által üzemeltetett autóbuszok számának jelentős csökkenése a telephelyek racionalizálását követelte meg.

"Ennek hatására, valamint a többletköltségek korrigálását figyelembe véve az Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság óbudai telephelyén a forgalmi kiadást 2016. december 1-jétől határozatlan ideig Társaságunk kénytelen beszüntetni, fenntartandó a BKV további hatékony működését."  - olvasható a vállalat levelében.

Mint írják, a BKV Zrt. a telephelybezárás ellenére - minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság többi divíziójában, illetve szükség esetén a társaság egyéb szakterületein az óbudai telephely munkavállalóinak továbbra is munkalehetőséget adjon,a BKV Zrt. továbbra is számít az ott dolgozó járművezetők, karbantartók és kiszolgáló személyzet munkájára.