Összesen 17 ingatlan tulajdonjogát kapta meg a tihanyi önkormányzat az államtól. Közülük néhány terület rendkívül értékes egyrészt elhelyezkedése, másrészt a település hosszú távú fejlesztési céljai között elfoglalt szerepe miatt – írja a fideszes vezetésű település önkormányzatának lapja, a Tihanyi Visszhang

A kormánydöntés a Magyar Falu Program hosszú távú településfejlesztési koncepciójának és a Felzárkózó települések programjának megvalósítása érdekében született meg, - országosan több mint másfélezer tételt tartalmaz.

Az önkormányzat tulajdonába került többek között a sajkodi bekötőút, amelynek állapotát már egy évtizede joggal kifogásolják az ott élők. Eddig csak a nemzeti parknak lehetett jelezni az úttal kapcsolatos észrevételeket, igényeket, mostantól azonban az önkormányzat felelőssége az út karbantartása, javítása.

Értékes területnek tartja a lap az Apáti kapunál lévő, jelenleg murvás parkolóként használt területet, amely eddig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és az Állami Közútkezelő tulajdonában állt. Itt egy kulturált, megfelelő infrastruktúrával ellátott, különböző szolgáltatásokat nyújtó fogadókapu létesítését tervezi a helyhatóság.

A település tulajdonába került a révnél lévő parkoló is. Ez kulcsfontosságú a komp környékének rendezése érdekében, hiszen ezen a helyen a vízparti sáv természetes állapotának visszaállítását, parti sétányt tervez a település vezetése.

Pénzt is kaptak, de még szeretnének

Tihany 148 millió forint rendkívüli kormányzati támogatást kapott a Belügyminisztériumtól. A többlettámogatásra azért van szükség, mert az elmúlt két évben a település költségvetése jelentős hiányt szenvedett el a járványhelyzet okozta nem várt kiadások illetve az IFA- és a parkolási bevételek drasztikus csökkenése miatt – írja a helyi lap. A kormányzati támogatás hozzájárul az egykori Magtár tetőszerkezetének műemléki felújításához. E mellett pótmunkákra lesz szükség a futballpályához tartozó öltöző bővítéséhez is, a hajóállomás megújult parkjához pedig új öntözőhálózatot építenek ki.A Magyar Turisztikai Ügynökségtől mintegy egy milliárd forintot remél Tihany, legalábbis ekkora értékben nyújtott be pályázatot az önkormányzat. Az igényelt támogatásból jelentős infrastrukturális fejlesztések valósulnának meg, amelyek növelnék a helyi lakosság komfortérzetét, de turisztikai szempontból is látványos változást hoznának.

Szintén az önkormányzaté lett a 71-es úttól a hajóállomásig bevezető kerékpárút tulajdonjoga. Bár az érintett út, a szegélyző fasor, növények karbantartását eddig is az önkormányzat végezte, újította fel, a döntéssel egyértelművé váltak a tulajdonosi és felelősségi feladatok. Az önkormányzat tulajdonába kerültek a Yacht Club melletti, valamint az új falugondnoksági épülethez vezető utak is.

Mivel a kormánydöntés lehetővé teszi az átadott vagyontárgyak értékesítését is, az önkormányzat élni kíván a lehetőséggel és értékesíti a Yacht Club melletti utat. Az ebből származó bevételt az Apáti kapu melletti, magántulajdonú területek megvásárlására fordítja majd az önkormányzat, annak érdekében, hogy az állami tulajdonból átadott területeket kiegészítve, itt később megvalósulhasson a tervezett fogadókapu.