Az IDC előrejelzései szerint a magyarországi hálózatintegrátori piac az elkövetkezendő években 8-10 százalékos növekedést érhet el. Ilyen piaci körülmények között alakult meg 2008 elején a KFKI Rendszerintegrációs Zrt., mely három sikeres vállalat, a BCN Rendszerház Kft., az ICON Számítástechnikai Zrt., valamint a KFKI-LNX Zrt. összeolvadásából jött létre a Magyar Telekom, T-Systems üzletágán belül. Az integrációról, a vállalat helyzetéről és a tervekről kérdeztük Kászonyi Pétert, a KFKI Rendszerintegrációs Zrt. ügyvezető igazgatóját.

-Mi állt az integráció hátterében?
-Az integráció elsődleges célja az volt, hogy az informatikai rendszerek hardver és szoftver infrastruktúrájával foglalkozó cégeket konszolidáljuk, így a teljes infrastruktúrára kiterjedő megoldásokat tudjunk kínálni ügyfeleinknek egy csatornán keresztül. A megnövekedett kompetencia  mérethatékonyabb működést tesz lehetővé, jobban tudunk fókuszálni a komolyabb erőforrásokat igénylő területekre, mint például az informatikai outsourcing.

-Egy ilyen volumenű átalakulásnál felmerül a kérdés, hogy mindez milyen hatással van az ügyfelekre?
-Bár egy cégintegráció mindig változásokkal jár, alapvető szempont volt, hogy ügyfeleink csak az átalakulás előnyeit tapasztalják meg. Igyekeztünk az elődcégek hagyományaiból a pozitívakat megvalósítani az új cég működésében, folymataiban, cégkultúrájában, ennek jeleit ügyfeleink már az első félévben tapasztalni fogják. A 580 fős szakmai gárda és a közös alapértékek: a rugalmasságunk, a pontosságunk és az ügyfelek iránti elkötelezettségünk változatlan.

-Hogyan határozná meg a KFKI Zrt. tevékenységi körét az integráció tükrében?
-A KFKI Rendszerintegrációs Zrt. tevékenysége felöleli elődcégei valamennyi szolgáltatását: az IT-infrastruktúrához kötődő tanácsadás, tervezés, implementáció és üzemeltetés teljes skáláját képviseli. Folyamatosan keressük azokat a technológiákat, szolgáltatásokat, vertikális megoldásokat, melyek segítségével megrendelőink versenyelőnyüket növelhetik.

-Miben látja a jövőt, merre tartanak az Önök megoldásai?
-Úgy gondoljuk, hogy az elkövetkező évek egyik legfőbb fejlődési iránya az információs technológiák terén a konvergencia lesz. Ez azt jelenti, hogy a teljes IT-infrastruktúra és valamennyi adat-hang, fix-mobil kommunikáció az IP-technológiára épül majd. Az adatok és az alkalmazások időben és térben mindenhol hozzáférhetőek lesznek és ténylegesen megvalósul az úgy nevezett valós idejű nagyvállalat, ahol sokkal gyorsabban összeszedhetők a döntésekhez szükséges információk. Ehhez kívánjuk mi az informatikai alapokat megteremteni.

Stratégiai célunk, hogy növekedési lendületünket megőrizve piacvezetők maradjunk a hazai informatika világában. A Magyar Telekom Csoport T-Systems üzletágához tartozó vállalatként minden eszköz és szaktudás a kezünkben van, hogy egyedülálló info-kommunikációs megoldásokat kínáljunk. A szakmai igényesség, rugalmasság, pontosság, ügyfeleink magas színvonalú kiszolgálása azok a klasszikus értékek, amelyek megtartása nélkül elképzelhetetlennek tartjuk a sikert.   Ügyfeleink számára azzal teremtünk igazi értéket, hogy megtaláljuk az üzleti igények és a legújabb technológiák kínálta  lehetőségek közötti valódi harmóniát.