A kormány igyekszik a közfoglalkoztatottak piaci alapú munkavállalását elősegíteni, ezért támogatást ad azoknak a közmunkásoknak, akik áttérnek az elsődleges munkaerőpiacra - közölte az Innovációs tárca. 

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte: a kormány április közepétől ismét meghirdeti a „Közfoglalkoztatásból versenyszférába programot”, amellyel az utóbbi években több mint 17 ezer közfoglalkoztatott elhelyezkedését segítette az elsődleges munkaerőpiacon. 

A programba belépők havi 45 ezer forintos juttatás kaphatnak, a minimálbért alapul véve tehát közel 160 ezer forintot vihetnek haza abban az időszakban, ameddig a közfoglalkoztatási szerződésük tartott volna.

A részletes feltételeket április 15-én teszi közzé a szaktárca a munka.hu oldalon. Kérelmet ezt követően lehet majd benyújtani a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz. A Gazdaságvédelmi Alapból finanszírozott program keretösszege 500 millió forint, e forrásmennyiség akár 2000 munkavállaló támogatását is lehetővé teheti.