Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A minisztérium az állatok világnapja alkalmából ismertette, hogy a kormány az anyagi támogatáson túl a jogi eszközök szigorításával is segíti az állatvédelmet, több törvénymódosításon is dolgoznak az állatvédőkkel közösen. Hozzátették, hogy az állatvédelemről és a felelős állattartásról szóló ismereteket az iskolai tantervbe is be kell illeszteni, mivel a figyelemfelhívás az első és legfontosabb lépés az állatok elleni bűncselekmények megelőzése és visszaszorítása érdekében.

Felidézték, hogy az elmúlt években közel 3 milliárd forint jutott állatvédelemre, a 2013-ban életbe lépett új Büntető törvénykönyv pedig a korábbi szabályozáshoz képest jelentős szigorítást vezetett be. A kormány európai viszonylatban is szigorúan bünteti az állatokat bántalmazóit, az állatkínzás bűncselekménye 2 évig terjedő, minősített esetei 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatók - írták.

Az FM javaslatára bevezetett kötelező chipezésnek köszönhetően alig 5 év alatt 30 ezerről 20 ezerre csökkent a menhelyre került kutyák száma, ivartalanítási programjuk idén is folytatódik az Állatorvostudományi Egyetem segítségével, a felelős állattartásra pedig számos kormányzati program és kiadvány hívja föl a figyelmet (Szabad a gazdi program, Látótárs projekt, Kutyakötelesség című kiadvány) - közölte a minisztérium.

Az állatvédelem közös felelősség, erősödéséért az állattartók, az önkormányzatok, a civil szervezetek, a kormányzati szervek, az oktatás, a hatóságok és az igazságszolgáltatás is sokat tehetnek - áll a közleményben.