Soha nem látott botrány érik az Amnesty International Hungary-nél (AI HU):

a világ legnagyobb jogvédő szervezetének magyarországi szekciójában tapasztalt rendszerszintű munkahelyi bántalmazásról és diszriminációról számoltak be a nemzetközi sajtóban az AI egykori munkatársai.

Munkahelyi bántalmazás az emberi jogok védelme helyett

Az Open Democracy frissen megjelent cikkében az egykori munkatársak azzal indokolják lépésüket, hogy a magyarországi szervezeten belül az összes lehetséges fórumot és lehetőséget kimerítették, mégsem történt változás.

A munkahelyi visszaélés általános jelenség Magyarországon, ám az különösen aggasztó és problémás, ha ez a világ legnagyobb jogvédő szervezetének falain belül történik, amelynek egyik kiemelt témája a nők munkahelyi egyenlősége

– olvasható a négy korábbi munkavállaló által jegyzett közleményben.

Kiemelték: mindannyian a bántalmazó és mérgező munkahelyi légkör miatt, de komoly belső küzdelmek árán hagyták maguk mögött a szervezetet, hiszen a munkájukat nagyon szerették és a közös cél, misszió sokáig vigaszt tudott nyújtani a nehéz ésméltatlan helyzetekben.

Az ellen küzdöttek az AI-nál, ami végül elüldözte őket

Különösen képmutatónak tartják azt, hogy az AI HU jelenleg a saját bevallása szerint a nemi egyenlőség megteremtésén dolgozik és munkahelyi tréningeket tart a diszkriminációról, miközben női munkavállalói és nemi egyenlőség szakértői pont ezek miatt sorra távoznak, a szervezeten belül tapasztalt bánásmódot megjelölve ennek közvetlen okaként.

Az Open Democracy cikkében az egyesület egyik korábbi munkatársa elmondta, hogy

tízévnyi teljesállású munkaviszonyát követően a volt főnöke azért kívánta csökkenteni munkaidejét és bérét, mert édesanyaként is helyt akart állni. Közös, két évig tartó munkájuk során a férfi számos módon verbálisan bántalmazta, megalázta, alaptalanul meghazudtolta, megfélemlítette.

A nő által kezdeményezett munkaviszony megszűntetés során két senior jogász zárt ajtók mögött, a jogi segítség lehetőségétől elvágva olyan titoktartási nyilatkozat aláírására presszionálta, amelyben kijelenti, hogy munkaviszonya során nem érte hátrányos megkülönböztetés, és jogait bírósági úton nem érvényesítheti a továbbiakban, lemondva mindenfajta jogorvoslati lehetőségrő.

Egy másik munkatárs

  • rendszeres lelki terrorról, 
  • alaptalan számonkérésről, 
  • gaslightingról, 
  • valamint megalázó és szexista megjegyzésekről számolt be. 

Ezek sok esetben a munkatársak előtt zajlottak, normalizálva ezt a bánásmódot a jogvédő szervezeten belül.

Évek óta gyakorlat az elnyomás a magyar Amnesty-nél

Az Amnesty Magyarországnál több éve rendszerszintű a munkahelyi terror: 2019 eleje és 2021 márciusa között öt női munkavállaló távozott azonos okokból a szervezetből – olvasható a részletes beszámolóban.

Aggályaikat többször is jelezték az Amnesty International munkatársainak, a közvetlen feletteseknek, az elnökség tagjainak, és az elnöknek is, ám panaszaikkal érdemben nem foglalkoztak, sőt az általuk kért független szakértői vizsgálatot sem folytatták le.

Az anyaszervezet nyomásgyakorlása is kevés volt

Emiatt a volt munkavállalók az Amnesty International nemzetközi elnökségéhez és titkárságához fordultak, akik eredménytelenül próbáltak a magyar elnökségre hatni.

Az AI addig együttműködőnek bizonyuló nemzetközi titkársága 2022 december elején a magyar panaszban is eljáró konfliktuskezelő csoport (CMAG) munkáját felfüggesztette, a több évtizede működő csoportot azonnali hatállyal feloszlatta, miközben a jogvédő szervezetről évente derülnek ki újabb botrányok.

A panaszosok nem kaptak hivatalos tájékoztatás arról, hogy a csoport munkájának felfüggesztését követően mi lesz a panaszuk, valamint az úgynevezett helyreállító igazságszolgáltatási eljárásuk további sorsa.

Aláássa a jogvédők munkáját az Amnesty International

Mindezek után nem maradt más eszközük, mint a nyilvánosság – hangsúlyozták pénteki közleményükben a volt dolgozók.

A rendszerszintű munkahelyi bántalmazás és diszkrimináció, valamint a jogérvényesítés megkísérlésére válaszként adott meghurcoltatás azt mutatja, hogy az Amnesty International az emberi jogi szemléletet nélkülözve, kizsákmányoló és elnyomó módon működik, épp ellentétesen a saját alapelveivel.

A volt munkatársak kiemelték: az a szervezet, amelyben nincsen átláthatóság, egyenlőség és biztonság, alkalmatlan ellátni jogvédő munkáját és alássa a magyar civil szektorban elhivatottan tenni akaró, hiteles jogvédők munkáját. Emberi jogi szervezetként, az Amnesty International Magyarországnak – illetve magának az Amnesty Internationalnak – különösen példamutatóan kellene eljárnia munkahelyként is, és felelősséget kellene vállalnia a volt munkavállalókat ért atrocitásokért.

Bántalmazásban mutatott példát a jogvédő szervezet

A volt munkavállalók szerint mindenkinek joga van biztonságban, méltányos és igazságos körülmények között, bármiféle hátrányos megkülönböztetéstől mentesen dolgozni. A hatalommal való visszaélés általános probléma a munkahelyeken, ezért fontosnak tartják, hogy személyes példáikon keresztül bemutassák annak rendszerszintű jellegét.

Abban bíznak, hogy ezzel másoknak is segítenek beazonosítani a munkahelyi bántalmazás sokszor megfoghatatlannak tűnő elemeit, lépéseket tenni, segítséget kérni vagy szolidaritást vállalni és elterjeszteni a partneri, tiszteletteljes munkahelyi légkört.

Megalapozatlannak tartja a vádakat az AI HU

Egyik vizsgálat sem talált semmilyen bizonyítékot arra, hogy a panaszban foglaltak megalapozottak lettek volna – reagált a szervezet a Telex megkeresésére. "Ettől függetlenül a külsős szakértők megfogalmaztak néhány szervezetfejlesztési javaslatot, amelyeket azóta megvalósítottunk vagy folyamatban van azok bevezetése. Komolyan vesszük az átláthatóságot, ezért a vizsgálat eredményét és a megfogalmazott javaslatok összefoglalóját mindenki számára elérhetővé tettük." – fogalmaztak.