A fogyasztóvédők az ételek, élelmiszerek minőségét vizsgálták a kórházi büfékben. Az iskolai büfékre összesen 6,5 millió forintos, a kórházi büfékre 3,5 millió forintos büntetést szabott ki a hiányosságokért a tisztiorvosi hivatal és a fogyasztóvédelem. A márciusban hatályba lépett rendelet semmilyen élelmiszert nem helyez tiltólistára, csak ajánlásokat fogalmaz meg. Azt azonban előírja az iskolai árusoknak, hogy kínálatukat egyeztessék az intézmény vezetőivel és a szülői munkaközösséggel. Az előírással Oktatási Minisztérium célja az volt, hogy a gyerekek legalább az iskolákban ne juthassanak hozzá túlcukrozott, agyonsózott, tartósítószerekkel dúsított élelmiszerekhez. Akik ugyanis rendszeresen fogyasztják ezeket, a szakemberek szerint nagy eséllyel elhíznak, cukorbetegek lesznek, valamint szív- és érrendszeri problémákkal küszködnek majd. Az InfoRádió szerint az országos akció márciusban indult és nemrég fejeződött be. A vizsgálatot az Egészségügyi Minisztérium rendelte meg.
QP | Quality Placement