Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára bejelentette: a kormány "4+1 napos" támogatása minden ötödik munkanap bérköltségét átvállalja a munkáltatótól, a pályázó cégek munkavállalóinak legfeljebb 50 százalékáig - közölte az MTI-Eco. A támogatás feltételeként a cégeknek azt kell vállalniuk, hogy a következő két évben nem hajtanak végre létszámleépítést, illetve a bértámogatásban lévő dolgozókat hetente egyszer továbbképzésekben részesítik. A program közvetlenül 25 ezer alkalmazott képzését és munkahelyének megőrzését segíti, közvetetten pedig mintegy ötvenezer munkahely megtartásához járul hozzá. Székely a források elosztásáról szólva elmondta: a munkahely-megőrzési pályázatból 20 milliárd forint a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, míg 10 milliárd forint a nagyvállalatoknak áll rendelkezésre. A válság kedvezőtlen foglalkoztatási hatásainak minimalizálására a kabinet összesen mintegy 17 milliárd forintos állami keretet különített el az idén, az első hatmilliárd forintos pályázat forrásait már szinte teljes egészében felhasználták. A "4+1 napos támogatás" pályázatait várhatóan április végén írják ki. Az új programban támogatott képzések - így a szak- és informatikai ismeretek fejlesztése vagy a nyelvoktatás - a válság utáni konjunkturális időszakban is fontos szerepet tölthetnek be a versenyképesség növelésében. A képzéseket a tervek szerint a regionális munkaügyi központokon keresztül szervezhetik a cégek.
QP | Quality Placement