A miniszterelnök által bejelentett impozánsnak hangzó hétpontos családvédelmi programbó rengeteg részlet hiányzik még ahhoz, hogy pontosan lehessen látni, ki, milyen feltételekkel élhet az abban megemlített lehetőségekkel. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának nyilatkozataiból további részletek derültek ki.

A nőknek szóló akár 10 millió forintos kamatmentes hitel igénybevételéről kiderült például, hogy 2019. július 1-jétől három éven keresztül bármikor be lehet majd lépni a programba és fel lehet venni a hitelt. Ennek a feltétele, hogy házas, 18-40 éves, legalább 3 éves munkaviszonnyal rendelkező nőnek kell lenni.

A gyereknek öt éven belül kell megérkeznie, ha ugyanis a hitelt felvevőnek 5 éven belül nem születik gyereke - akár az első, akár sokadik -, akkor a tőketartozást kamatostul kell visszafizetni. A kamat mértékéről nem beszélt az államtitkár. Az már eddig is kiderült, hogy ha megszületik öt éven belül a gyerek, akkor a gyermekek születésekor gyermekenként 3 évre felfüggesztik a törlesztési kötelezettséget, a második születendő gyermek esetében a fennálló tőketartozás 30 százalékát, a harmadiknál pedig az egészét elengedik, vagyis a kölcsön támogatássá alakul.

Novák Katalin nyilatkozatából továbbá az is kiderült, hogy a hitefelvétel esetében mindenféle hitelbírálati díjat és járulékos költséget elenged a kormány.

Kérdésre válaszolva Novák Katalin arra is kitért, hogy válás esetén a hitel terhe is megoszlik, a fennmaradó tőketartozást is megosztva kell a párnak visszafizetnie.