Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) felmérése alapján a munkáltatók jellemzően háromféleképpen reagáltak a kormányrendeletre – mondta a 24.hu-nak Székely Tamás alelnök. Néhányan már jelezték, bevezetik a kötelező oltást (például a Richter Gedeon Nyrt.), viszont többen azt közölték, hogy nem lesz náluk kötelező a vakcina beadása (Mészáros Csoport, Tesco, Lidl), a cégek többsége pedig kivár. Ahol van szakszervezet, ott partner az egyeztetésben a munkáltató.

Magasabb lett az átoltottság azokon a helyeken, ahol az elmúlt egy évben ösztönözte valamilyen formában a munkáltató az oltás felvételét (jutalom, pótszabadság és így tovább). Viszont a szakszervezet úgy látja, akik ösztönzés mellett sem vették fel az oltást, azok egyáltalán nem akarják beoltatni magukat.

Egyelőre úgy tűnik, legfeljebb néhány száz oltatlan önkormányzati alkalmazott szembesül azzal, hogy be kell adatnia magának az oltást, ha a jövőben is jelenlegi munkahelyén akar dolgozni - írja a G7. Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere még kedden jelentette be, hogy kötelezővé teszi a vakcina felvételét. A közlemény alapján azonban ez csak a polgármesteri hivatalban dolgozó 235 emberre vonatkozik, az egyéb önkormányzati alkalmazottakra (cégeknél, szociális és egyéb intézményeknél foglalkoztatottakra) nem.

Ennél némileg szélesebb körre terjesztette ki a kötelező oltást a XVI. kerületet vezető Kovács Péter. Náluk a hivatal 139 munkatársa mellett a bölcsődei és óvodai dolgozóknak és az önkormányzati intézmények valamennyi alkalmazottjának előírták ezt, így az intézkedés már több száz emberre terjed ki.

Nagy többségük azonban valószínűleg már most is be van oltva. A hazai felnőtt lakosság körében nagyjából 70 százalékos az átoltottság, a fővárosban és a szellemi foglalkoztatottaknál azonban magasabb ez az arány. Hasonló a helyzet a főváros szociális intézményeivel is, amelyekben tegnap tették kötelezővé az oltást.

A nagyvárosok többsége még vizsgálja, mit tegyen. Cser-Palkovics András székesfehérvári és Papp László debreceni polgármester viszonylag hamar bejelentette, hogy nem írja elő alkalmazottainak a vakcina felvételét, és ugyanezt erősítette meg kérdésünkre Mirkóczki Ádám egri városvezető is. Az egri polgármester a G7-nek azzal indokolta döntését, hogy bár a kezdetek óta oltáspárti, de azt gondolja, hogy egy ilyen döntés felelősségét a kormány nem tolhatja rá a munkáltatókra. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy az egri önkormányzat alkalmazottjai körében 80 százalék körüli az átoltottság.

A G7-nek nyilatkozó többi megyei jogú városnál pedig egyelőre nem született döntés, a fővárosi kerületek közül sokkal többnél született döntés, de a már említetteken kívül senki nem teszi kötelezővé az oltást. A hírportálnak válaszoló 13 kerületből háromban még zajlanak az egyeztetések és az átoltottság mértékének felmérése, tíz kerület vezetői azonban úgy határoztak, hogy nem kötelezik alkalmazottaikat az oltás felvételére.