Rendre fel szokott merülni az augusztus 20-i tűzijáték – és az azt kísérő rendezvények kapcsán –, hogy az túlságosan nagy megterhelést jelent a költségvetésnek, a rakéták hangja megijeszti az állatokat, így inkább ne tartsák meg, vagy spóroljanak a programokon. Jellemzően a gazdasági válságokkal terhelt években lesznek hevesek a nemzeti ünnepről szóló viták: így volt ez 2020-ban is, amikor a kormány sem tagadta, hogy a koronavírus-járvány nyomában kialakult válság mélypontra lökte a magyar gazdaságot, több tízezer ember vált munkanélkülivé, kitartottak az állami szervek az augusztus 20-i tűzijáték megtartása mellett.

De már a 2008-2009-es gazdasági válság, majd a 2010-es árvízi katasztrófa után is voltak ilyen hangok, az akkori vezetések pedig ha el nem is törölték a tűzijátékot, de a költségeket visszafogták.

Idén az ukrajnai háború, de a már előtte is kibontakozóban lévő, az ellátási zavarok miatt kilövő infláció miatt kialakuló válság miatt kérték többen, hogy idén egyáltalán ne, vagy visszafogottabb legyen a tűzijáték és a programsorozat. Szokás szerint petíciót is kezdeményeztek civilek az ügyben, de az Orbán Viktor vezette kabinet és a Magyar Turisztikai Ügynökség nem áll kötélnek. Vidéken viszont sok helyen elmarad a nagy ünneplés: az ellenzéki önkormányzatok mellett több fideszes vezetésű település is lemondta inkább a nemzeti szülinapozást.

A becslések szerint a tavalyival megegyező árat, 10-15 milliárd forint közötti összeget fordíthatnak az augusztus 20-i ünneplésre. Annyit tudni, hogy a rakéták beszerzési ára nettó 1,3 milliárd (bruttó 1,65 milliárd forint), ami megegyezik a tavalyi tűzijáték árával. Ez egyébként a költségvetésben egy kisebb tételnek számít.

Olcsó sör, még olcsóbb bor

Most a Metropol közölt részletes cikket arról, hogy a hagyományosan egyébként a vurstlis bulikhoz és fesztiválokhoz hasonlóan borsos árakkal operáló ünnepségen és kísérő rendezvényeken milyen étel- és italárakkal találkozhatnak a kilátogatók. Az összesítés szerint az augusztus 20-i állami ünnepségeken mindössze 350 forint lesz a sör, ilyen olcsón italt máshol nem lehet kapni. Az IPA is nagyon olcsó lesz, mindössze 400 forint.

Ez kevesebb mint egy euró: csütörtökön 14:30-kor az euró-forint váltás 407,05 körül járt a Stooq.com adatai szerint.

A borok decije csupán 200 forintba kerül majd. Minőségi pálinkákból 690 lesz egy feles, de aki ragaszkodik a jól bevált szilvához, annak csupán 590 forintot kell csak letennie a pultra.

A pont a költségekre vonatkozó kritikák miatt meglepő módon arról ír a kiadvány, hogy „itt aztán nyoma sem lesz az inflációnak, hiszen tavaly augusztus 20-án éppen ugyanennyibe, 350 forintba került a sör”.

Az augusztus 20-i tűzijáték pontos költségeit utólag sem lehet majd feltárni: az erről szóló adatokat 10 évre titkosították.