Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közúti infrastruktúra fejlesztési programjában szerepel egy olyan gyorsforgalmi út megépítése, amely valahol Vaja térségében ágazna le a mostani M3-as autópályáról és Mátészalkát megkerülve Csenger térségében érné el a magyar-román határt.

A mostani határozatban a miniszterelnök felhatalmazza az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy tárgyaljon az érintett román miniszterekkel, az M3 autópálya Mátészalka - országhatár és az ahhoz kapcsolódó romániai út nyomvonaláról és határmetszéspontjáról. Az új út jele tehát M3-as lesz.

A miniszter felhatalmazást kapott arra is, hogy a tárgyalások eredményeként előálló szövegtervezetet kézjegyével lássa el.

Végül a magyar miniszterelnök felhívta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, a külgazdasági és külügyminisztert, valamint az igazságügyi minisztert, hogy a megállapodás létrehozását követően, a megállapodás szövegének végleges megállapítására való felhatalmazásról szóló határozat tervezetét haladéktalanul terjesszék a kormány elé.