Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyarországi gyorsforgalmi-úthálózat Budapest-központúságát a közelmúltban meghirdetett M9-es fejlesztése mellett a kelet-magyarországi nagyvárosokat Szegeddel összekapcsoló autópálya is oldhatja majd. A közbeszerzési értesítőben a közelmúltban, a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. által meghirdetett pályázaton megvalósíthatósági tanulmány készítőjét keresi - írta a napilap.

A tervezési szerződés a Debrecen-Békéscsaba és a Békéscsaba-Szeged gyorsforgalmi úti összeköttetés tanulmánytervét, a környezeti hatásvizsgálat elkészítését, valamint a hatósági engedélyek megszerzését írja elő; a munka elvégzésére másfél éve van a vállalkozónak. A kétszer kétsávos összeköttetés kivitelezését a korábbi hírek szerint 2019-ben kezdenék el.

A kormány tavaly októberben jelentette be, hogy megépítik a kelet-magyarországi körutat. A cél, hogy Szegedet és Debrecent négysávos út kösse össze, segítve ezzel az északról dél felé haladó személy- és teherforgalmat.

Az érintett szakasz Hódmezővásárhelyet északról kerüli el, itt a nettó 27,9 milliárd forintos fejlesztésben épülő 12,7 kilométeres út kivitelezését a Colas és a Délút már elkezdte, a munkálatokat várhatóan márciusra fejezik be.