Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Decembertől megszűnik az idei megyei e-matrica értékesítés a NÚSZ viszonteladói partnereinél, azokat már csak a a társaság ügyfélszolgálati irodáiban, saját értékesítési pontjain (Rajka, Hegyeshalom) és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. értékesítési felületein lehet megvásárolni.

A döntés érhető, hiszen decemberben már nem igazán éri meg ezt a jogosultságot megvenni, azoknak érheti meg, akik decemberben és januárban szeretnék rendszeresen használni egy-egy megye fizetős úthálózatát. Bár már ekkor is érdemes elgondolkodni egy havi és egy jövő évi megyei matricán.

Az éves matricák értékesítése már októberben leállt. Az ezzel kapcsolatos furcsa vásárlói viselkedésről itt írtunk részletesen.

Indul az elővétel

A másik változás, hogy szintén december 1-től egy hónappal az érvényességi idő kezdete előtt beszerezhetők a 2018-as országos éves és megyei e-matricák.

Ez már a második év, hogy ez a lehetőség adott az autósok számára, tavaly  december 8-tól lehetett elővételben vásárolni. Akkor év végéig 76 ezer úthasználati jogosultság kelt el tavaly közel 1,1 milliárd forint értékben.

Fontos, hogy ezek a matricák 2018. január 1-től 2019. január 31-ig érvényesek, tehát ha valaki decemberben ráhajt egy ilyen matricával a fizetős utakra, akkor megy a büntetés.

Jövőre a díjak nem változik, viszont lesz két új fizetős út. Erről itt olvashat bővebben.