Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ezen a héten elindult az Avasi kilátó felújítása. A munkálatok a többéves előkészítést követően napokon belül elkezdődnek, a kivitelezőnek legkésőbb március 10-éig fel kell vonulnia a területen. A munka nyolc hónapot vesz igénybe. A kilátó sziluettje, karaktere alapvetően nem változik, de jóval korszerűbb lesz – hangzott el a sajtóeseményen, amelyről az MTI számolt be.

A terveket Viszlai József Ybl Miklós-díjas építész, Miskolc város korábbi főépítésze készítette. A munkálatok során az épületet statikailag megerősítik, cserélik a teljes épületgépészetet, a padlóburkolatot, nem használt antennákat távolítanak el az épületről, és a lépcsőket is megerősítik, javítják a falakat.

Avasi kilátó
Avasi kilátó
Kép: MTI Fotó, Vajda János

Ezen túl a kilátóban található kávézó mind infrastrukturálisan, mind energetikailag megújul, továbbá a korábbinál is egyedibbé teszik majd az épületet a presszó padlótól tetőig érő ablakaival, valamint az egyedi fénymegvilágítással. A földszinti szabadtéri terasz pedig alkalmas lesz szabadtéri előadóestek, zenei rendezvények, koncertek, fogadások megtartására.

A beruházás több mint 440 millió forint uniós forrásból valósul meg, de a projekt részeként nemcsak az Avasi kilátót újítják fel, hanem egy sétányt is kialakítanak az alatta lévő területen, és megújul a Győri Nagy Lajos lépcsősor, valamint a Toronyalja utca is. Cserélik továbbá az épület környékén a díszburkolatot, az utcabútorokat és a kandelábereket. A fejlesztések teljes összege így eléri majd a nyolcszáz millió forintot – írja az Építészfórum.