A GKI Gazdaságkutató Rt. tanulmánya alapján tehát a bevétel tíz százalékkal több mint a kiadás, ha a kamattámogatást vizsgáljuk, igaz ebben benne van a jövő évi telekáfa kalkulációja is. A Pénzügyminisztérium sajtóosztályától nem kívánta kommentálni a számításokat. A Magyar Hírlap tudomása szerint több ugyanakkor több állami szervezet is készíttetett szakértőkkel számítást a támogatások-adóbevételek arányáról, és az eredmény 92-110 százalék között szóródott.