A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Az állami cukortartalék egy része (kétezer tonna) piacra dobásáról még május elején döntött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). Az első hírek szerint pályázat nélkül a Coop-hálózat vehetett volna részt az eladásban, ám végül a CBA is bejelentkezett az ügyletért. Így vélhetően ez a két magyar lánc kaphatja meg az értékesítési jogot. A szerződést már alá kellett volna írni, ez azonban eddig nem történt meg.

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője lapunknak elmondta, a VM-tartalék éppen a befőzési időszakra kerül a polcokra, ami egy újabb felvásárlási hullámot indíthat el a lakosságnál. Mindez azt jelenti, hogy hosszú időre megfelelő mennyiségű cukorhoz jutnak a háztartások, miközben a kereskedelmi láncok éppen értékesítenék a volument. Így árverseny indulhat el a terméknél.

Ugyanakkor ténykérdés, hogy a kétezer tonna a magyarországi éves fogyasztás töredéke, így piacra kerülése önmagában csak rövid távú árhatással járhat. Fodor úgy véli, a cukor árának emelkedésekor a háztartások nagy mennyiséget raktároztak el a termékből, a készletek nyilvánvalóan még nem fogytak ki.