Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet tagköztársaságok összesített növekedési lendülete tavaly tetőzhetett, és már az idén lassulás valószínű. Magyarországgal kapcsolatban is arra számít az EBRD, hogy a tavalyi 4 százalékos növekedést követően idén kis lassulás következhet be (3,8 százalék), 2019-ben viszont látványos lendületvesztés következhet, a GDP-bővülés ugyanis várhatóan 3 százalékra lassul majd - olvasható a portálon.

A tavalyi magyar növekedési csúcs jelentős részben a beruházási aktivitás 16,8 százalékos élénkülésének volt köszönhető, ami a második leggyorsabb növekedési ütem volt az Európai Unión belül. Ennek fő hajtóerejét az EU-folyósítások javuló hasznosítása adta, de szerepet játszott a vállalati szektornak nyújtott hitelezés régóta várt élénkülése is. Bár a dinamikus béremelkedés által támogatott lakossági fogyasztás továbbra is húzni fogja magával a hazai növekedést, jövőre már nem lesz olyan kiemelkedő hajtóerő, ami 4 százalék közelében tartaná a GDP-bővülés ütemét, ezért érezhető lassulás várható - írta a Portolio a jelentésre hivatkozva.

Bár az EBRD-jelentés szerint idén kitarthat a magyar gazdaság erőteljes bővülése, a 2019-re jósolt erőteljes lassulás nagyon messze van attól a pályától, amit a magyar kormány idei konvergenciaprogramjában felvázolt az Európai Bizottságnak. Az NGM várakozásai szerint jövőre 4,1 százalékkal bővülhet a hazai GDP - ami 1,1 százalékponttal magasabb az EBRD prognózisánál -, ráadásul a 4 százalék feletti ütem egészen 2022-ig kitarthat - hívták fel a figyelmet.

A kép forrása: Pixabay.