Fontos látni, hogy Matolcsy György nem magát a NER-rendszert kritizálta a közelmúltban, nem azt tartja problémásnak, hogy az állam és a Fidesz felemel és kitermel tőkéseket, hanem a NER-en belüli irány nem tetszik neki – mondta el Büttl Ferenc közgazdász a Pogi Podcast legújabb epizódjában. (Az előző podcastrészről pedig itt írtunk.)

Pogátsa Zoltán közgazdász beszélgetőpartnerével azokra a kérdésekre kereste a választ, mi állhat Matolcsy György és Orbán Viktor csörtéje mögött: szimpla helyezkedés, személyes konfliktus vagy mélyebb gazdaságfilozófiai ellentét, érdemi alternatívát jelent-e Matolcsy, valamint jogos-e a kritikája.

A csörte

"Szembe kell nézni azzal, hogy a pénzügyi, makrogazdasági mutatók az Európai Unióban az első-második legrosszabb helyen vannak. Jövőre már a legrosszabb lesz, mert a 15-18 százalék közötti infláció a legmagasabb lesz az Európai Unióban. Magyarország, ha folytatja ezt a gazdaságpolitikát – tehát nem hajt végre egy kétharmados gazdaságpolitikai fordulatot –, akkor elveszíti az évtizedet. Stagnálás, stagfláció következik. Ez most még megelőzhető, egy év múlva már nem" – fogalmazott Matolcsy a parlament gazdasági bizottságának december eleji ülésén.

A Világgazdaság aztán arról írt, Matolcsy személyes sértettségből fakadóan fogalmazhatott meg kritikát. A lap szerint az álla a háttérben, hogy a jegybanktörvény módosítása jelenleg az Országgyűlés előtt van, és Matolcsy most szerette volna bebetonozni a pozícióját. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonban ezt határozottan cáfolta.

Az egész rendszer kritikája vagy csak az irány helytelenítése?

Jogos volt Matolcsy kritikája, bár egyáltalán nem újkeletű – mondta Büttl Ferenc.

Hosszú évekre nyúlik már vissza a rivalizálás Matolcsy György és Varga Mihály pénzügyminiszter között. Ennek a hátterében részben az húzódhat, hogy Matolcsy nehezen emésztette meg, hogy bár jegybankelnök lett 2013-tól, nem ő maradt a magyar gazdaságpolitika elsőszámú irányítója. Miközben lenne rá igénye, hogy az ő kezében összpontosuljon a költségvetési politika és a gazdaságfejlesztés. Célja lehet még, hogy a NER rendszerén belül maradva képviseljen egy olyan szakmaiságot, amelyet még a másik oldalon és nemzetközileg is elismernek.

Pogátsa Zoltán hozzátette, nem tartja jónak, hogy szigorúan elválasszák egymástól a gazdaságszerkezet kialakítását és a monetáris politikát – előbbivel a kormány, utóbbival a jegybank foglalkozzon. Ennek megfelelően egyáltalán nem tartja tragikus eseménynek, ha egy jegybankelnök ki-kiszólogat.

Ráadásul úgy gondolja, Matolcsy az egész rendszert kritizálta, nem kizárólag az irányt, mikor kijelentette, hagyni kellene a vasbeton alapú modellt, és inkább a humán tőkébe kellene fektetni. "Az Orbán-kormány márpedig 12 éven keresztül ezt a modellt követte" – mondta Pogátsa Zoltán.