A részvénypiac forgalma 9,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, a hazai piacon nem volt érdemi elmozdulás, és a nemzetközi piacokon is iránykeresés folyik. A nagy papírok közül az OTP a hétfői fordulat után kedden is tovább tudott emelkedni.

A Mol piacán inkább az eladók domináltak a gyenge finomítói margin adat miatt, ami azt jelzi, hogy nem túl erős a finomítói szegmens jövedelmezősége. A Magyar Telekomnál egyebek mellett a várt esetleges tranzakciók hírei húzzák az árfolyamot, míg a Richter lefelé korrigált.

A Mol 14 forinttal, 0,45 százalékkal 3104 forintra gyengült, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 170 forinttal, 1,46 százalékkal 11 790 forintra erősödtek, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 5 forinttal, 1,19 százalékkal 425,50 forintra nőtt, forgalma 151,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,57 százalékkal 5240 forintra esett, forgalmuk 1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4501,40 ponton zárt kedden, ez 7,71 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!