Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A árvánnyal összefüggő újabb lehetséges lezárások és korlátozások júliusban jelentősen befolyásolták a meghatározó nemzetközi tőzsdéket, így a német, a francia és a brit indexeket, valamint az amerikai piacokat is. A hónap második felére már pozitívabb befektetői hangulat volt jellemző, amely többek között egyes nemzetközi nagyvállalatok kedvező gyorsjelentéseire vezethető vissza. Az ázsiai piacokon ugyanakkor eladási nyomás figyelhető meg, amelyet leginkább a kínai hatóságok sorozatos fellépései, beavatkozásai váltottak ki különböző szektorokban - írja az MTI a BÉT közleményét idézve. 

Ugyanakkor tény, hogy BUX a nemzetközi tendenciákhoz képest kiegyensúlyozott formát mutatott júliusban: a legmagasabb napi záróérték, amely egyben a hónap utolsó értéke is, 48 611 pont volt, ez 2,9 százalékos növekedést jelent az előző havi záróértékhez képest. A blue chipek árfolyamára is a kilengéseket nélkülöző mozgás volt jellemző: a részvénypiaci forgalom több mint 90 százalékát adó OTP-Mol-Richter Gedeon hármas árfolyamai is stabilak voltak a júniusi záróértékekhez képest.

A BÉT-en a havi forgalom 58,6 százalékát az OTP adta, 28,6 százalékkal a Mol volt a második, 25,2 százalékkal pedig a Richter a harmadik, míg az összforgalom 1,5 százalékát adta a Magyar Telekom. A vezető részvények közül a Richter erősödött a legnagyobb mértékben 5,2 százalékkal.

A kisebb kapitalizációjú papírok közül a Masterplast, a Delta Technologies és a Rába is erős hónapon van túl: a Masterplast árfolyama 12,7 százalékos növekedést ért el, forgalmát tekintve a negyedik helyen végzett a kibocsátók között, a Delta Technologies 9,8 százalékos árfolyam-növekedéssel, míg a Rába 12,2 százalékos növekedéssel zárta a hónapot.

A befektetési szolgáltatók sorrendjét ezúttal is a Wood&Company zárta az élen 89,9 milliárd forint értékű részvényforgalommal, a második-harmadik helyen pedig ismét az Erste Bank és a Concorde zárt 70,4, illetve 68,3 milliárd forinttal.