A mezőgazdaságban ma már olyan csúcstechnológiás, sokszor önvezető gépek végzik a munkát, mint amilyenek lassan az utakon is megjelenhetnek. A közös bennük, hogy mindegyiket GPS-szel irányítják, vagyis a műholdakról érkező jelekre van szükségük, az előrelépés pedig az, hogy az eddiginél pontosabb lesz a GPS az Európai Űrügynökség támogatta magyar beruházásnak köszönhetően.

A modern mezőgazdaságban szoros kapcsolatban állnak az egészségesebb élelmiszerek és a GPS. A visszafogottabb vegyszerhasználat ugyanis sokszor a táblagépről szoftveresen irányítható, önmagukat kormányzó, majdnem teljesen automatizált, szántóföldeken dolgozó gépeknek köszönhető. Ezek irányításában pedig ugyanúgy a GPS-é a főszerep, mint az autók útvonaltervezőjében.

„A számítógépekkel vezérelt eszközök - többek között - megtalálják a jobban termő pontokat, tehát javulhat a hozam, így összességében a növénytermesztés, az agrárgazdálkodás is hatékonyabbá válik. Ráadásul az automatizációnak köszönhetően kevesebb vegyszerre van szükség, hiszen ugyanazt a pontot csak egyszer permetezi a gép. Ezeknek a gépeknek a hatékonysága nagyban függ a helymeghatározás pontosságától. Ezen a téren most jelentős lesz a fejlődés” – mondta Harsányi Zsolt, a magyar piac egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-forgalmazója, az Axiál tulajdonos-ügyvezetője.

Az újítás lényege az országos lefedettségű, úgynevezett RTK korrekciós jelszolgáltatás, amelyet az Axiál Kft. az Európai Űrügynökség anyagi támogatásával épít ki. Ez a hálózat a földi navigációt biztosítja, amely többek között a mezőgazdaságban használt automatizált gépeket segíti az akár centiméterre pontos helymeghatározásban.

„A digitális mezőgazdaság egyértelműen az a terület, ahol a leggyorsabb a technológiai fejlődés. Ennek infrastrukturális hátteréhez pedig hozzátartozik az országosan elérhető, nagy pontosságú helymeghatározást biztosító úgynevezett RTK hálózat is. Az augusztusra megújuló RTK korrekciós szolgáltatás országos lefedéssel GPS, GLONASS, Galileo és BeiDou műholdas rendszerek kódjára épülő korrekciós jelet fog szolgáltatni. Számunkra, mint európai felhasználók számára, az EU felügyelete alá tartozó Galileo hozzáférhetősége jelenti a legnagyobb áttörést” – tette hozzá Harsányi Zsolt.

A városi közlekedés is biztonságosabb lehet

A szolgáltatásnak köszönhetően természetesen nemcsak a mezőgazdasági gépek, hanem például az önvezető autók és a drónok is pontosabban tudnak majd közlekedni. Harsányi Zsolt hozzátette: „Gondoljunk csak arra, hogy egy városban közlekedő önvezető autónak ki kell kerülni a járdákat, pontosan kell megállnia, fordulnia. Ehhez műholdas helymeghatározásra van szüksége. A városokban azonban a magas épületek kitakarhatják a műhold jeleit.”

Az új RTK korrekciós szolgáltatás akár a duplájára emeli az egyidejűleg észlelhető műholdak számát, ez pedig jelentős előrelépést jelent a műholdról irányított járművek esetében is, legyen szó önvezető traktorról vagy éppen személyautóról.