Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete idén januárban 186 400 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 136 600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 305 500forintot kerestek. A versenyszférában idén januárban 0,6 százalékkal nőtt a létszám, míg a költségvetés valamennyi meghatározó területén folytatódott a létszámcsökkenés, így a költségvetési intézményeknél összességében 1,2 százalékos volt a létszámveszteség - áll a KSH mai jelentésében. A bruttó nominális keresetek nemzetgazdasági szinten is kiemelkedően magas, 27,7 százalékos növekedésében a költségvetésben dolgozók egy havi külön juttatásának kifizetésére hozott intézkedések játszottak fő szerepet. A korábban decemberben is adható külön juttatás kifizetése 2005-től egységesen januárban történik a költségvetési intézményeknél, ezért az itt dolgozók 2005. januári keresetének növekedése több mint másfélszerese volt az egy évvel ezelőttinek. A versenyszférában ugyanakkor 7,0 százalékos volt a béremelések mértéke. A két fő terület jutalom, prémium, valamint külön juttatások nélkül számított keresetének növekedési üteme közel azonos volt, a vállalkozásoknál az ún. rendszeres keresetek 7,2 százalékkal, a költségvetési intézményeknél 6,3 százalékkal emelkedtek. A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 116 600 forint volt januárban (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 77 600 forint, a szellemi foglalkozásúaké 161 200 forint), ez 24,3 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 193 600 forint volt, 27,4 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A munkajövedelem kereseten felüli része 2005. januárban munkavállalónként átlagosan 3,7 százalék volt. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 770 ezer volt 2005. januárban, ez 0,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,0 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,4 százalékkal emelkedett. A költségvetés területén - az ez évben egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt - a bruttó átlagkereset 61,1 százalékkal, a nettó átlagkereset 52,8 százalékkal növekedett. Ez utóbbi területen a jutalom és az egyhavi külön juttatás nélkül számított bruttó kereset növekedési üteme 6,3 százalék volt. A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 27,7 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 24,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.