Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az országos jégkár-mérséklő rendszer kiépítésének 1,8 milliárd forintos költségét a vidékfejlesztési pályázaton keresztül finanszírozzák, a kormány kiemelt beruházásként kezeli a rendszer megvalósítását.

A becslések szerint a rendszer évi 1,5 milliárd forintos működtetését a gazdák kárenyhítési befizetéseiből finanszírozzák, kiegészítve a kormányzati költségvetés forrásaival. Erről Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára mondta a napokban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Erős vidék című rendezvényén.

Csaknem ezer, talajon elhelyezett generátorból áll majd a rendszer, amely az egész ország területét képes lesz megvédeni a nagy jégesőktől. A generátorok egyharmada a legnehezebben megközelíthető területeken automata lesz, ezek központi indításra kezdik majd el párologtatni az ezüst-jodidot a levegőbe a jégeső közeledtekor.

A többi generátort viszont önkénteseknek kell működtetniük a megfelelő időben, az önkéntesek toborzása már zajlik.

A jégkár-mérséklő rendszer úgy működik, hogy a generátorok az érkező front előtt legalább két órával ezüst-jodidot párologtatnak a levegőbe, amely a felső légtérbe jutva megakadályozza, hogy nagy méretű jégkristályok alakuljanak ki. A több, de kisebb jégszemcse nem, vagy kevésbé okoz kárt.

Tízszer tíz kilométeres négyzethálót vetítve az ország területére, minden metszéspontba el kell helyezni egy generátort. Hubai Imre Csaba, a NAK Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke az MTI-nek elmondta: a rendszer hatékonyságáról már vannak tapasztalatok, hiszen három dunántúli megyében - Somogy, Baranya és Tolna - már működik egy 141 generátorból álló hálózat, amely része lesz az országos hálózatnak. A tapasztalatok szerint a rendszernek köszönhetően a kárarány az 1 százalékot sem éri el évente, míg az azt megelőző időszakban ezeken a területeken 4-4,5 százalékos volt az átlagos kár aránya - írja az MTI. (Az ezüst-jodidos rendszer negatív következménye ugyanakkor, hogy sok helyen lehet aszály - a szerk.)

A kép forrása: Pixabay