"Bocsánatkéréssel tartozunk az áldozatoknak, a magyar állam bűnös volt a holokausztban. Először azért, mert nem védte meg saját állampolgárait a pusztulástól, másodszor pedig azért, mert segédkezett és anyagi forrásokat biztosított a népirtáshoz" - mondta Kőrösi Csaba a világszervezet New York-i székházában.

"Az akkori magyar állam intézményei felelősek voltak a holokausztért. Ennek a mai magyar állam általi bocsánatkérésnek részévé kell válnia a nemzeti emlékezetnek és identitásnak" - tette hozzá a nagykövet.

A misszióvezető elmondta, hogy a magyar kormány 2014-et a magyar holokauszt emlékévnek nyilvánította, és ismertette annak várható jelentősebb eseményeit. Kérdésre válaszolva beszámolt a magyar kormány intézkedéseiről az antiszemitizmus visszaszorítása érdekében, valamint megemlítette, hogy Budapesten él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége, amely reneszánszát éli, amit a kormány is támogat.

A nagykövet, ugyancsak kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a Jobbikot, amely "határait teszteli annak, hogy mi minősül antiszemitizmusnak", mind a parlamentben, mind a törvényhozáson kívül elszigetelték Magyarországon.

Carol Rittner, a New Jersey-i Richard Stockton College holokauszt- és népirtáskutató professzora a magyar vészkorszakról tartott történelmi áttekintésében rámutatott, hogy miközben a zsidók mentésében viszonylag kevesen vettek részt Magyarországon, a deportálásokban való együttműködők száma nagy volt, a közömbösöké pedig még nagyobb. Hangsúlyozta, hogy a több százezernyi ember magyarországi és európai segédkezése nélkül az áldozatok száma kisebb lett volna.

Vértes Ágnes amerikai dokumentumfilm-rendező felidézte a holokauszt túlélésével kapcsolatos gyermekkori emlékeit, és arra figyelmeztetett, hogy az oktatásnak alapvető szerepe van a jövő népirtásainak elkerülésében.

A magyar ENSZ-nagykövet a tájékoztató részvevőit meghívta a magyar holokauszt 70. évfordulójának alkalmából az ENSZ székházában csütörtök este megnyíló kiállításra, amely a Carl Lutz Alapítvány, a Tom Lantos Alapítvány, az Amerikai Magyar Koalíció és a Magyarország Kezdeményezések Alapítvány összefogásának köszönhetően, a világszervezet mellett működő magyar misszió közreműködésével jöhetett létre.

Kőrösi Csaba elmondta, hogy Vámos György, a Carl Lutz Alapítvány alapító elnöke két nappal a tárlat megnyitása előtt agyvérzést kapott New Yorkban, és jelenleg kórházban ápolják.