Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az előzetes adatok szerint 2012 első három hónapjában több gyermek született, de a halálozások száma is emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A születésszám januári kismértékű emelkedését követően februárban 8,4, márciusban pedig 2,5 százalékkal több újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. Összességében az év első három hónapjában 22 029 gyermek született, 767-tel (3,6 százalékkal) több, mint 2011 azonos időszakában. (A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-emelkedés ennél kisebb mértékű, 2,4 százalékos volt.)

Bár a halálozások száma januárban jelentősen elmaradt az előző évitől, februárban és márciusban viszont többen hunytak el, mint egy évvel korábban. Különösen a márciusi halálozási többlet volt számottevő (7,5 százalék), amiben az akkor tetőző influenzajárványnak is meghatározó szerepe lehetett. Összességében az év első három hónapjában 1,2 százalékkal emelkedett az elhunytak száma, ami az előző évhez viszonyítva 418-cal több halálozásból adódott. (A szökőnaphatást is figyelembe véve, a halálozások számának emelkedése az előbbinél kisebb mértékű, 0,1 százalék volt.)

Csökkenő népességfogyás, 9,95 millió lakos

Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 14,3 halálozás jutott. Az előbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi azonos nagyságú volt, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás mértéke a 2011. I. negyedévi 5,6 ezrelékről 5,5 ezrelékre mérséklődött. 2012 első három hónapjában ezer élveszületésre  5,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos emelkedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

A születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2011. január-márciusi 13 845-tel szemben 2012 első három hónapjában 13 496 főt tett ki. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 9 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 953 ezer fő volt. (Ebből 504 ezren voltak munka nélkül, így a munkanélküliségi ráta 11,7 százalékra kúszott.)

Hol születnek, halnak a legtöbben?

A születések és halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születésszám valamennyi régióban emelkedett, ennek mértéke Nyugat- és Közép-Dunántúlon volt a legjelentősebb (7,8, illetve 7,3 százalék), Dél-Dunántúlon pedig a legkisebb (1,7 százalék). A halálozások száma egyedül Közép-Dunántúlon csökkent, Dél-Dunántúlon közel azonos volt az előző évivel, a többi régióban emelkedett, a legnagyobb mértékben Dél-Alföldön, ahol 8 százalékkal többen hunytak el, mint egy évvel korábban.

Mindezek következtében 2012 első három hónapjában a természetes fogyás üteme öt régióban mérséklődött, kettőben pedig tovább fokozódott. Közép-Dunántúlon az emelkedő születések és a csökkenő halálozások következtében több mint 16 százalékkal mérséklődött, Dél-Alföldön viszont - főleg a magas halálozás miatt - közel 14 százalékkal növekedett a természetes fogyás mértéke.