Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ellenzéki politikus, a szakbizottság alelnöke kijelentette: indokolatlan annak a költekezésnek a mértéke, amelyet az MNB nem alapfeladataival összefüggésben tervez, és ezt a jövőben szigorúbb és pontosabb szabályozásnak meg kell akadályoznia.
Mint kifejtette: a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága elkészítette és az Országgyűlésnek megküldte beszámolóját, amely álláspontjuk szerint magyarázatot és intézkedést követelő megállapításokat tesz a Matolcsy György jegybankelnök vezette MNB elmúlt éves tevékenységével kapcsolatban.

Schmuck Erzsébet közölte: a jegybank alapfeladatain túl összesen 130 milliárdos kiadást tervez a közeljövőben, szemben az előző évi 90 millióval. Ebből 30 milliárdot fordítanának műkincsvásárlásra, 10 milliárdot karitatív célokra, és mintegy 90 milliárdot felújításra, oktatási központ vásárlására, kialakítására.

Az LMP-s politikus arról, hogy az MNB tájékoztatása szerint ezeket a kiadásokat a befolyt bírságokból finanszíroznák, azt mondta: azok a bírságból származó bevételek 200-szorosát és a működési költségek tízszeresét teszik ki.

Szavai szerint a jegybankelnök meghallgatásán és a jelentés megtárgyalásán túl kezdeményezik a jegybanktörvény módosítását is, hogy a karitatív célú ráfordítások semmiképpen se haladhassák meg a bírságokból származó bevétel összegét.