Az Index korábbi cikkében megírta, hogy  a jegybank biztonsági csapatába Matolcsyék magas beosztású exkémeket, kémelhárítókat, TEK-eseket igazoltak le. Közvetlenül a jegybanknak dolgozik Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) előző főigazgatója (2012-2015) és Görög Sándor, az AH volt műveleti főigazgató-helyettese, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) volt igazgatója; ezen kívül a jegybank biztonsági szolgálatánál van Dobra Tibor, az AH egykori jogi igazgatója, és Bakonyi András, a TEK egykori fegyveres harci kiképző tisztje.

A szocialisták most azt remélik, legkésőbb szeptemberben belenézhetnek a biztonsági szolgálat működéséről szóló iratokba, ha nem, akkor perre mennek azokért - írja az atv.hu.

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő még tavasszal kezdeményezte a személyes betekintést az MNB Biztonsági Szolgáltatások Zrt. működésébe, miután kiderült, hogy 112 Parabellumot és 200 ezer lőszert vásárolt a jegybanki őrség. A jegybank az ellenzéki politikus kérését megtagadta, Harangozó ezután fordult állásfoglalásért Péterfalvihoz, aki neki adott igazat. Péterfalvinak ez már a második ilyen állásfoglalása volt, januárban egyszer már megállapította, hogy a jegybanki biztonsági szolgálat hiányosan teszi közzé adatait.

Nyikos László, az MNB felügyelőbizottságának egyetlen ellenzéki (jobbikos) delegáltja az ATV-nek azt mondta, korábban még nem foglalkoztak a biztonsági szolgálat ügyével, de most megfontolja, hogy indítványozza-e a téma napirendre vételét.

QP | Quality Placement