A cég honlapján azt írják, ők felelnek az MVM-csoport tagvállalatai számára nyújtott informatikai szolgáltatásokért. A holdingnak a 2013 júliusában alapított MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. is tagja, ők felelnek az új blokkok létesítésének előkészítéséért. Vagyis a Cink szerint "egy kimondottan MVM-hez köthető gépen szerkesztették a dokumentumot".

A közleményt a Cink.hu szerint Zarándy Pál írta - derül ki az Index tudósításából. Zarándy energetikai szakértő, 1968-tól 2002-ig az ERŐTERV alkalmazásában állt, 1999-től 2006-ig a Magyar Atomfórum Egyesület elnökeként tevékenykedett, 2009 óta a kamara elnöki tanácsadója. A Cink - kamarához közel álló - forrása azt állítja: a nyilatkozat először az MTI-hez került, csak ezután jutott el a területi és tagozati elnökökhöz, illetve a választmányhoz. "Tehát lehetséges, hogy Zarándy egyedül fogalmazta a nyilatkozatot, amelyhez ilyen módon a beruházástól korántsem független, állami tulajdonban lévő MVM-nek is köze van" - írta a lap.