Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a lapnak elmondta, hogy a hivatkozott kormányrendelet jogértelmezésében vita van a felek között, ezért indítványozták, hogy kérjenek közösen állásfoglalást a kormányhivataltól. A szakember január 1-jéig nem lát esélyt a tarifakorrekcióra, de addig is a felek létrehoznak két munkabizottságot, amelyeknek a részletek pontos kidolgozása lesz a feladatuk.

 

 

A taxis szervezetek átadtak a fővárosi vezetőknek egy háttéranyagot, amely évekre visszamenően tartalmazza a taxisok költségeinek változását, és amely alapján minimum 18 százalékos tarifaemelést tartanak indokoltnak. Metál Zoltán korábban arról beszélt, hogy 30 százalékkal szeretnék emelni a jelenlegi, 2018 óta alkalmazott árakat.

 

 

A lap megkeresésére a főváros megerősítette azt az álláspontját, hogy a hatályos kormányrendelet értelmében semmilyen, önkormányzat által meghatározott díj nem emelhető. Hozzátették, hogy a városvezetés és a taxis szervezetek között a díjemelésről szóló tárgyalások folyamatban vannak, csak azok lezárultával tájékoztatnak majd az eredményekről.