Legfeljebb a bankoknak lehet jó, ha sietnek a fiatal párok a babaváró támogatás felvételével, az állam, az adófizetők, sőt még az adósok is jobban járhatnak, ha egy-két hónapot várnak az igényléssel. A babaváró támogatás ugyan a házaspároknak ingyen van, az állam azonban komoly kamatot fizet a hitelintézeteknek a kölcsön után.

A maximumot kérik

Aki bemegy a bankba babaváró támogatásért, tízből kilencszer a maximális, 10 milliós összeget kéri. Ez érthető, kamatmentes hitelből célszerű annyit felvenni, amennyit csak lehet. A bankok pedig így is kapnak kamatot az államtól, amelynek mértéke az ötéves állampapírok aukciós átlaghozamához igazodik.

A múlt hónapban közzétett referenciakamat még 2,1 százalékos volt, ez érvényes még ebben a hónapban, az állam ennek a 130 százalékát plusz két százalékpontos kamatot, vagyis 4,73 százalékot fizet ki a hitelintézeteknek öt éven át. Jövő hónapban viszont már alacsonyabb kamattal indulnak az új hitelek, a friss referenciakamat ugyanis csupán 1,96 százalékos, vagyis 4,548 százalékos kamat terheli csak az államkasszát. Ez egy tízmilliós hitel esetében ez az első évben 18 ezer, öt év alatt 87 ezer forintot jelent.

Az ötéves államkötvények aukciós átlaghozama
DátumÁtlaghozam (%)
2019-05-092,25
2019-05-232,01
2019-06-061,73
2019-06-201,49
2019-07-041,40
2019-07-181,43
Forrás: ÁKK

Még kevesebbe kerülhet

Szeptemberben pedig várhatóan még tovább csökken majd az a kamat, amit az állam fizethet a bankoknak, a friss aukciós átlaghozamok ugyanis még alacsonyabbak. A múlt héten már 1,43 százalékos átlaghozammal keltek el az ötéves államkötvények. Ha ilyen alacsony kamatszintnél vennék fel a babavárót a családok, már az első évben 86 ezer forintot is megspórolhatna az állam egy-egy kölcsön kamatán, öt év alatt pedig 400 ezer forintnál is több lehet a haszon.

Mivel a babaváró támogatás nagyon népszerű, már az első három hétben több ezer család igényelte, ráadásul a 90 százalékuk a maximális összeget igényelte, ha a párok várnának pár hónapot, azzal milliárdokat takaríthatna meg most az állam.

Ha nem születik gyerek

Azok a családok is jobban járhatnak, ha várnak egy-két hónapot, akik úgy vennék fel a kölcsönt, hogy nem terveznek gyereket, vagy nem biztosak abban, hogy öt éven belül babázni fognak. Nekik, ha lejár az ötéves türelmi idő, az állam által fizetett kamatokat vissza kell majd fizetniük, a kölcsön pedig onnantól kezdve büntetőkamattal megy tovább.

A mostani kamatszint mellett öt év múlva nekik 2,13 millió forintot kell majd egyösszegben befizetni az állami támogatásért cserébe. Ha a múlt heti szintre csökkent a referenciakamat, akkor viszont 1,76 millió forint körül lesz az az összeg, amit vissza kell majd fizetniük.