Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A politikus azt mondta, naponta mintegy kétezren intéznek ügyet a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan a kormányablakokban és járási hivatalokban.

Az egyik kereskedelmi bankban már meghaladta a százat a legfeljebb tízmillió forintos, kamatmentes, szabad felhasználású babaváró támogatás folyósítása. A pénzintézetek a rendelkezésükre álló időnél hamarabb, átlagosan három nap alatt bírálják el az igényléseket.

A bankok visszajelzése szerint a babaváró támogatás esetében a legtöbben a maximális összeget igénylik. Az államtitkár elmondta, hogy aki várandósan igényli a babaváró támogatást, az igényléssel párhuzamosan rögtön benyújthatja a visszafizetés felfüggesztésére vonatkozó kérelmet is.

A babaváró támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása 2022. decemberig érhető el.

A négy támogatásról most egy újabb tájékoztató kisfilmet készítettek. Emellett a felmerülő kérdésekre a hét minden napján 24 órában ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon kaphatnak választ az érdeklődők, a csalad.hu oldalon pedig általános tájékoztatás található az akcióterv egyes elemiről - magyarázta Novák Katalin.

A családvédelmi akcióterv négy eleme - a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsön használt ingatlanra és a kibővített jelzáloghitel elengedés - hétfőn lépett életbe. Ezekkel együtt elindult a falusi csok is, amely majdnem 2500 településen segíti a lakásvásárlást és -felújítást.