A portál figyelmét helyiek hívták fel arra, hogy Badacsonyörs (ami nem egy önálló település, Badacsonytomajhoz tartozik) egykori kempingje és strandja körül egész nap teherautók járnak, zajlik a tereprendezés. Ezen a területen óriási összefüggő nádas van, és eddig rengeteg fa nyújtott árnyékot a parton.

A szóban forgó terület már több mint egy évtizede problémás, ugyanis a környék egyetlen strandja az egykori kemping területén van, és miután az magánkézbe került, a helyiek gyakorlatilag nem jutottak le a Balatonhoz. Többszöri egyezkedés után végül úgy oldották meg a dolgot, hogy a Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület közbenjárásával az önkormányzat megegyezett a tulajdonosokkal, hogy az ügy végleges lezárultáig a lakosok ingyen használhatják a strandot. A tulajdonos persze többször próbálkozott a lezárással.

Idén ősszel azonban megindultak a munkák, ami nemcsak azért keltett riadalmat a helyiek körében, mert attól tartanak, megint el lesznek zárva a Balatontól, hanem mert észrevették, hogy fákat vágnak ki, és elkezdték feltölteni a területet.

Állítólag minden kivágott fát - főleg tölgy- és nyírfát - bevizsgáltattak, és a szakértő úgy ítélte meg, mehetnek - mondták a 444-nek.

A helyi pletyka az, hogy óriási szállodakomplexumot terveznek, de ennek hivatalosan sehol sincs nyoma. Az építkezésen azt mondták, nem hotel, hanem új kemping épül sátorhelyekkel és mobilházakkal. Ugyanakkor sem a tulajdonos, sem az önkormányzat nem kommunikál világosan arról, hogy pontosan mi a beruházás célja.