Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt években a gáz világpiaci ára alacsonyan volt, még a kormány által megszabott hatósági ár - ismertebb nevén rezsicsökkentett ár - is magasabb volt, mint amit a körülmények indokoltak. A Magyar Földgázkereskedő Zrt.-nél ezáltal, hogy az olcsón megvett orosz gáz a lakosságnak magasabb áron adta, az elmúlt években 76,9 milliárd forintos haszon keletkezett.

Ebből az idén mintegy 40 milliárd forintot fizettek ki a téli rezsicsökkentés keretében, magyarán a pénz közel fele bennmaradt a cégben. Ez a Zoom.hu elemezése szerint két dolgot jelent: egyrészt elegendő forrás lett volna arra, hogy még 11-12 ezer forintnyi lakossági jóváírást osszanak ki. A másik lehetőség viszont azt jelenti, hogy most - a kőolajjal egyszerre - dráguló földgáz miatt ezt fordítsa a rezsicsökkentés kigazdálkodására.

Ezzel a tartalékkal a kormány ideig-óráig meg tudja úszni a földgáz lakossági árának emelését - valójában erre szolgált ez a tartalék, nem pedig a téli rezsicsökkentésre. A gáz árának emelkedése már tavaly megkezdődött, de ez még nem jelent meg a lakossági árakban - írja a portál, amely szerint most súlyos dilemmában lehet a kormány.

A jövőben így vagy a lakossági gázárak emeléséből teremti elő a pénzt, vagy más - nem piaci - megoldáshoz nyúl.

A lépéskényszer egyre jobban érződik: a Magyar Földgázkereskedő Zrt.-nek tavaly kifejezetten jó éve volt, hiszen a forgalma 32 százalékkal növekedett, és elérte az 535,6 milliárd forintot. A ráfordítások hasonló mértékben, 32 százalékkal, 129,4 milliárd forinttal emelkedtek, így a kiadások 532,7 milliárd forintra rúgtak. Mind az értékesítési bevételek, mind a ráfordítások mögött már az emelkedő gázárak voltak, ugyanis a beszámoló szerint a jelentős bevételnövekedés ellenére 2016-ban hasonló mennyiségű gázt értékesített a cég. (A vállalat a piacon is továbbértékesít gázt, ott pedig nem hatóságilag meghatározottak az árak.)

Viszont az adózott eredmény - amely a 2016-os 567 millió forinttal szemben 1,3 milliárd forint lett - teljes mértékben az állami tulajdonos, a Magyar Villamos Művek Zrt.-hez került.

A fotó forrása: Shutterstock.