Ha van vízióm az országról, akkor az a 2014-es euróbevezetésről és egy fenntartható növekedést produkáló gazdaságról szól - fogalmazott a miniszterelnök a lapnak, amely szerint Magyarország példája megmutatja, hogy Európa feltörekvő gazdaságai számára milyen nehézségeket is jelent az euró bevezetése.

Ugyanakkor a magyar példa az EU monetáris uniójának hiányosságaira is utal, amely nélkülözi a Görögországhoz hasonló bajba került államok megsegítésének pénzügyi eszközeit - írja a NY Times, emlékeztetve, hogy Magyarországnak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segíteni tudott a gazdasági trauma idején.

Az IMF vezetésével és az EU támogatásával odaítélt 20 milliárd eurós mentőcsomagnak, amelyet a csőd szélén álló Magyarország megkapott, számos szigorú feltétele volt, így a nyugdíjak csökkentése, a nyugdíjkorhatár emelése, a közszféra visszavágása és a közösségi közlekedés átalakítása.

A csomag lélegzethez juttatott minket, és időt adott nekünk - fogalmazott a szocialista kormány miniszterelnöke.

Bajnai szerint Görögországnak a Brüsszel által ajánlott morális segítségre támaszkodva kellene végrehajtania saját megszorításait. Csak az az egy út van, amely a legsikeresebb európai országokkal versenyképes gazdaságot épít - tette hozzá.

Bajnai elmondása szerint az üzenetet közvetlenül George Papandreou görög miniszterelnöknek is eljuttatta, aki tudni akarta, hogyan volt képes Magyarország újjáépíteni a befektetői bizalmat és megnyitni az utat a gazdasági növekedés újraindítása előtt.

Soros György szintén úgy véli, Magyarország erőfeszítése példaként szolgálhat Görögországnak, ahogyan Portugália és Spanyolország számára is.

Soros a Világgazdasági Fórum januári davosi ülésén úgy fogalmazott, hogy bár az éles kiadáscsökkentési intézkedések bevezetése nagyon-nagyon nehéz, Magyarország figyelemre méltóan rövid idő alatt képes volt rá, tehát nem lehetetlen vállalkozás.

Kérdés, hogy a Bajnai által folytatott politika az új kormány felállása után is kitart-e, amelyet várhatóan a Fidesz alakíthat meg - írja a The New York Times.

Magyarországnak elég versenyképesnek kell lennie, hogy az euró átvétele után se kerülhessen fenntarthatatlan helyzetbe; ezért is nagyon fontosak a következő éves strukturális reformjai - mondta a kormányfő.

Az euróbevezetéshez vezető úton Magyarországnak ellenőrzés alatt kell tartania a munkaerőköltségeket, a gazdaságot pedig sokkal robusztusabban kell építenie, mint szomszédainak; a cél az EU átlagát 2 százalékponttal meghaladó fenntartható gazdasági növekedés - fogalmazott Bajnai.

Az idei első negyedben már szerény bővülést mutathat a magyar gazdaság, ami azonban jelentős javulás a tavalyi 6,7 százalékos GDP-visszaesést tekintve.

A növekedés hosszabb távon való biztosítása szigorú költségvetési politikát kíván meg az országtól, ahol az előző kormány heves költekezései után Bajnai egy sor politikailag fájdalmas intézkedést vezényelt le.

A Bajnai-kabinet néhány valódi reformot kezdett bevezetni - idézi a lap Darvas Zsoltot, a Bruegel elemzőjét, aki szerint Bajnai segített visszatéríteni Magyarországot a helyes útra, igaz, tekintettel az IMF feltételeire, sok választása nem is volt. Az ország GDP-arányos költségvetési hiánya a 2006-os közel 9 százalékról 3,8 százalékra mérséklődött, és egyebek mellett döntés született a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre emeléséről is.

A lap emlékeztet, már Bajnai elődje, Gyurcsány Ferenc is tett lépéseket a költségvetési kiigazítás irányában 2006-ban, azonban csak mérsékelten és csupán az Európai Bizottság nyomására, miután Brüsszel figyelmeztetett a szakadatlanul emelkedő költségvetési deficitre és a laza monetáris és fiskális politikára.

Az elemzők a The New York Times cikke szerint Gyurcsányt tartják felelősnek a magyar pénzügyek veszélyes állapotáért, amelyek azután csúsztak ki az irányítás alól, hogy a kormányzó szocialisták a 2006-os választások megnyerése érdekében nagy költekezésbe kezdtek; a volt kormányfő pedig elismerte, hogy hazudott a szavazóknak a magyar gazdaság valós állapotáról - teszi hozzá a lap.

De vajon képes-e követni Görögország a példát, amelynek pénzügyi helyzete még Magyarországénál is rosszabb; különösen külső segítség nélkül - teszi fel a kérdést az újság.

Bajnai szerint a görög kormányfő egy nagyon nehéz csomagot állít össze, amely 4 százalékpontos GDP-arányos hiánycsökkentést céloz meg csak idén. Igaz, Magyarország az IMF támogatásával egy év alatt 5 százalékponttal mérsékelte a deficitet, ami más országokkal összevetve igen nagy - mondja.

Napjainkban a piacok immár kedvezően viszonyulnak a kormány erőfeszítéseihez. Bajnai a lapnak adott interjúban kiemeli, hogy Magyarország jó két hete egy 2 milliárd dolláros 10 éves államkötvénnyel az amerikai piacra is visszatért, és a háromszoros túljegyzés szerint sikeresen.

A magyar kormányfő úgy fogalmazott, bízik benne, hogy a magyarok megtanulták a leckét, és arra is utalt, hogy más országok a saját felelősségükre ignorálhatják a példát.

A bizalom és a hit a pénzügyi piacokon olyan mint a levegő, amit belélegzel - idézi a lap a szavait. Addig nem érzékeled a fontosságát, amíg fuldokokni nem kezdesz - tette hozzá.
QP | Quality Placement