Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Napi Gazdaság cikke

A Pénzügyminisztérium beadta a derekát és elfogadta a Költségvetési Tanács (KT) azon javaslatát, amely szerint a jövő évi költségvetési törvényben rögzítik a 2011-es költségvetés belső tételeinek egyenlegét: ez a GDP 18,8 százaléka lehet. Az erről szóló költségvetési módosító javaslatot tegnap fogadta el a költségvetési bizottság és nyújtotta be a parlamentnek.
A közpénzügyi törvény megkülönbözteti a parlament által alig kontrollálható külső tételeket (ilyenek a nyugdíjkifizetések vagy az államadósság kamatköltségei), illetve a belső tételeket, amiket viszonylag szabadon használhat fel az Országgyűlés (utóbbi körbe tartoznak az állami ünnepek költései vagy az állami protokoll kiadásai).

A mostani döntés szerint a 2011. évi költségvetésben - amit már a következő kormány terjeszt be - ezen belső tételek nem haladhatják meg a GDP 18,8 százalékát a korábban javasolt húsz százalékkal szemben, s ezt számon is kéri a KT a következő kormányon. Ugyancsak támogatja a kormány és a bizottság is azt a javaslatot, amely a 2012-es elsődleges egyenlegcélt is megszabná: eszerint 2012-ben a GDP 1,6 százalékára rúgó elsődleges - kamatkiadások nélkül számított - többletet kell produkálnia az államháztartásnak. E két mutató teljesítése biztosítja, hogy az államadósság mértéke ne növekedjen a következő években. Ennek betartását a KT ellenőrzi, de ami a fő, ezzel ellentétes költségvetést be sem nyújthat a leendő kormány.

A jövő évi áht-hiány várható mértékéről a vita valójában arról szól, hogy a hiánytételeket egy, kettő vagy esetleg három évre széthúzva kellene-e beszámítani a deficitbe - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. A volt pénzügyminiszter szerint pártja ma azon az állásponton van, hogy egy esetleges új kormánynak tiszta lappal kell indulnia, azaz a MÁV, a BKV és a kórházak felhalmozódott veszteségét egyszerre, 2010-ben szeretnék elszámolni, így jönne össze a hét százalék körüli éves hiány. A Fidesz sem támogat önmagában olyan gazdaságpolitikát, amely a hiány növelését tűzi ki célul - mondta a politikus.