„TISZTELT LAKÓK ÉS GÉPJÁRMŰVEZETŐK! 

A Szabadbattyán-Balatonfüred vasúti vonalszakasz villamos hálózat kiépítése miatt a Vasút utcában fakivágási munkát fog végezni a VASÚTVILL Kft. 2021.05.13 (csütörtök) és 2021.05.14 (péntek) napokon, 7:00-17:00 között. A Vasút utca gépjárművel történő ki- és behajtás csak szakaszosan, forgalom irányítás mellett oldható meg az adott időszakokban. Megértésüket és együttműködésüket köszönjük! Csopak Község Önkormányzata”

QP | Quality Placement

Ez a poszt szerepel Csopak hivatalos Facebook-oldalán, innen (is) lehet megtudni, hogy ismét letarolnak egy – a posztoló helyiek szerint – egészséges fasort. A 30-33 fából álló sort mintegy három évtizede ültették és most a Balaton északi partján futó vasútvonal villamosítása miatt vágják ki. Az talán csak a véletlen műve, hogy mindezt a Május 10-én, azaz a madarak és a fák napja előtti napon tette közzé a helyhatóság a Facebook oldalán.

A vasút villamosításához szükséges, oszlopokra szerelt vezetékek melletti biztonsági sávon belülre került a fasor, ezért akarják azt kivágni – a helyiek tudomása szerint, akik sérelmezték, hogy az ügyről csak a múlt héten értesültek, holott lett volna más megoldás – írja a hirbalaton.hu lokális híreket közlő portál.

A helyiek szerint körültekintőbb tervezéssel nem kellett volna kinyiffantani az évtizedes fasort, több helyen ugyanis a vasút másik oldalán fut az új vezeték, ami ezen a szakaszon is megmenthette volna a fákat. Úgy látják, sem a MÁV tervezői, sem a vasúttársasággal korábban egyeztető helyi önkormányzat nem járt el elég körültekintően, azért kell vesznie az értékes, egészséges fasornak.

Bármiféle tiltakozáshoz késő, hiszen már állnak a vezetéktartó oszlopok.

Mindez annak ismeretében még inkább bizarr, hogy február elején Ambrus Tibor, Csapok polgármestere Facebook oldalán  „Fakivágási tilalom!” címmel még azt írta, hogy a természetes környezet és annak lakói védelme érdekében „… - képviselő társaimmal egyeztetve – polgármesteri rendelettel tiltottam meg a fák kivágását a költési időszakban, március 1. és augusztus 31. között. A posztban közzé is teszi a rendelet linkjét, erre kattintva azonban a 404 Not Found üzenet érkezik a képernyőre. Megpróbáltuk a polgármestert is elérni, egyelőre sikertelenül, visszahívásra kaptunk ígéretet.

A Szabadbattyán-Balatonfüred (erre a szakaszra esik Csopak is) vasútvonal villamosításának kivitelezője a Közbeszerzési Hatóság honlapja szerint a Vasútvill Kft. és az R-Kord Kft. A két cég alkotta ÉB 2018 Konzorcium a Vasútvill honlapja szerint közel 23 milliárd forintból „Európai Uniós pénzeszközök felhasználásával és a Magyar Állam támogatásával, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program pályázati keretein belül” valósítja meg a beruházást.

Kép: hírbalaton.hu

A Vasútvill a MÁV cége volt, jelenlegi tulajdonosa a cseh Rafinanz Promotion Cz s.r.o., amely lapinformációk szerint Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos vejének, Homlok Zsoltnak a többségi érdekeltsége. A konzorcium másik cége, az R-Kord Kft. pedig Mészáros Lőrinc vasútépítő cége.

A R-Kord tulajdonosa 2018 szeptembere óta Mészáros Lőrinc helyett a vagyonkezelő Mészáros Építőipari Holding Kft., amely tagja a felcsúti nagyvállalkozó tőzsdén jegyzett Opus Global Nyrt.-jének.